ismét nagy hangsúlyt kap az értékmegőrzés a befektetési alap piacon

„Folytatódik a befektetési alap piac növekedése, azonban zaklatott piaci mozgások miatt a hozamkeresés mellett újból előtérbe került az értékmegőrzés. Ezt mutatja, hogy a vegyes és a kötvényalapok töretlen népszerűsége mellett újból növekedtek a pénzpiaci alapokban elhelyezett megtakarítások” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A befektetési alap piacon folytatódik az eddigi trend. A BAMOSZ legfrissebb adatai szerint októberben is jelentős, több mint 105 milliárd forintos növekedés történt, miközben továbbra is népszerűek a vegyes és a kötvényalapok. Ami azonban jelentős változást jelent az elmúlt hónapokhoz képest, az a pénzpiaci alapokban történt mozgás. Az idén eddig jellemző kiáramló pénzmozgással szemben októberben újra növekedni tudott ez a befektetési alap kategória. Több mint 50 milliárd forintot helyeztek el pénzpiaci alapokban a hazai befektetők, miközben a vegyes alapokban kezelt megtakarítások 18, a kötvény alapokban kezelt pedig mintegy 13 milliárd forinttal növekedtek” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. 

„A pénzpiaci alapok kiugró növekedésének oka leginkább az, hogy az októberi piaci hullámvasút idején átrendeztük az árfolyamvédett vegyes alapjaink portfólióit. A kockázatosabb eszközök csökkentése mellett olyan K&H pénzpiaci alapba került több tízmilliárd forint megtakarítás, amely a kategóriára jellemző likviditás mellett piaci turbulencia idején biztonságot is nyújt. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hetek zaklatott piaci mozgásai miatt a hozamkeresés mellett ismét előtérbe került az értékmegőrzés. Természetesen, ha a piacok újra megnyugszanak, ez a folyamat újból visszarendeződik” – magyarázta a szakember. 

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

 

Főbb adataink:

K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): -32,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 24,8  milliárd forint

K&H Alapkezelő
2014. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon:  980,5 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 850,0 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  130,5 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu