Ismét pesszimistábbak a vállalkozások
10 ponton a K&H kkv bizalmi index
„A hazai kkv-k várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index jelenleg -10 ponton áll, ami jelentős romlás az előző negyedévhez képest. A vállalkozások fokozódó pesszimizmusának oka, hogy jelentősen romlottak a kamatterhekre és a közterhek változására vonatkozó várakozások, emellett azonban a gazdaságpolitika korábban optimista megítélése is mérséklődött” – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
„A 2010. negyedik negyedéves adatok alapján elmondható, hogy a lakossághoz hasonlóan a vállalkozások jövőképe is borúsabb lett. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző mutató, a K&H kkv bizalmi index másféléves növekedést követően már 2010. harmadik negyedévében megtorpant, a negyedik negyedévben azonban jelentős, 10 pontos esést ért el, így egyértelműen elmondható, hogy – 2008 harmadik negyedévéhez hasonlóan - trendfordulóhoz érkeztünk a jövőbeli várakozásokat illetően” – magyarázta a szakember.
A legutóbbi felmérésünk alkalmával a vállalati hitelkamatok és a közterhek változásának megítélésével kapcsolatosan romlottak leginkább a várakozások. Ennek okát abban látjuk, hogy a jegybanki alapkamat tavaly év végi növelésével összhangban durván 2 százalékos hitelkamat növekedést prognosztizálnak a vállalkozások, a közterheket illetően pedig gyakorlatilag megfordult a csökkenést illetve növekedést várók aránya, és immár a növekedésre számítók vannak többségben (37%). A kormányzati gazdaságpolitika megítélésének romlása leginkább annak tudható be, hogy az elmúlt három hónap intézkedéseit a megkérdezett kkv-k 27%-a negatívan ítélte meg, ugyanakkor a kormányzat következő egy évi munkáját a cégek 40%-a továbbra is kifejezetten vállalkozásbarátnak gondolja.
minél kisebb annál pesszimistább?
Árbevétel alapján jelentős különbség mutatkozik a kkv szektor cégei között. A mikrovállalkozásoknál gyakorlatilag a lakossághoz hasonló mértékű bizalomvesztés tapasztalható, ezzel együtt pedig a kkv-kon belül az ő várakozásaik a legnegatívabbak (-17 pont). A mikrovállalkozásoknál kisebb mértékben, de a kisvállalkozások bizalma is megrendült, hiszen az eddigi enyhén optimista várakozások negatívba fordultak (-7 pont). Eközben azonban a szektor nagyobb, 300 millió Ft éves árbevételt meghaladó cégei továbbra is optimisták (15 pont), mindössze enyhe megtorpanást figyeltünk meg körükben.
K&H kkv bizalmi index kutatás
A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2010. november 29. és december 8. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint
K&H Csoport
A K&H Csoport Magyarország egyik vezető pénzügyi szolgáltatója. Az ügyfelek pénzügyi igényeire banki és biztosítási megoldásokat egyaránt kínál, amelyek közül az ügyfelek okosan dönthetnek és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. A K&H Csoport termékpalettája kiterjed a hagyományos lakossági és vállalati banki termékeken kívül (számlavezetés, befektetések, megtakarítások, hitelek, bankgaranciák, bankkártya szolgáltatások, letétkezelés, treasury, projektfinanszírozás, stb.) a prémium banki szolgáltatásra, a befektetési alapkezelésre, a lízingre, az életbiztosításra, a vagyon- és felelősségbiztosításra, az egészség- és nyugdíjpénztári szolgáltatásokra, valamint az értékpapír kereskedelemre is. A K&H Csoport országszerte 242 lakossági fiókkal, valamint 663 biztosítást és 1590 banki termékeket értékesítő szerződéses partnerén keresztül többszáz pénzügyi szolgáltatást kínál ügyfeleinek.
A KBC Európa egyik vezető pénzügyi csoportja. Többcsatornás bankbiztosítási csoport, melynek tevékenysége Európára koncentrálódik. A Csoport jelentős, több esetben vezető pozíciót foglal el elsődleges hazai piacain, Belgiumban és Közép-Kelet Európában (Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában), ahol elsősorban lakossági ügyfeleket, kis- és közepes méretű vállalatokat és közepes tőzsdei kapitalizációjú helyi vállalatokat szolgál ki.
A KBC Belgium egyik legjelentősebb vállalata, és a brüsszeli Euronext tőzsdén is jegyzik.
főbb adataink:
K&H Bank
2010. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 216 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 3151 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,0 milliárd forint
K&H Biztosító
2010. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 105,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,2 milliárd forint
adózás előtti eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,3 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu