ismét szeretik a kkv-k a cafeteriát

A tavalyi mélypont után ismét javult a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, idén a kkv-k közel fele tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani alkalmazottainak. A különböző cafeteria elemeket tekintve jelentősen megugrott az Erzsébet-utalvány népszerűsége, így továbbra is ez a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma. Emellett a SZÉP Kártya alkalmazásának szándéka az eddigi legmagasabb értéket érte el, és ezzel stabilan átvette a második helyett a közlekedési költségtérítéstől – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

A hazai kkv szektor következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató negyedéves K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményei szerint a tavalyi mélypont után ismét nőtt a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. Jelenleg a kkv-k 46%-a tervezi, hogy béren kívüli juttatással is támogatja dolgozóit. Ez az érték ugyan messze elmarad az öt-hat évvel ezelőtt jellemző 75-80%-os eredményektől, de mindenképpen előrelépés a tavalyi évben elért mélyponthoz képest, amikor a vállalkozások csupán 42% kívánt élni a cafeteria nyújtotta lehetőségekkel.  „A megkérdezett vállalkozások visszajelzései alapján azt látjuk, hogy a béren kívüli juttatások javuló népszerűsége mögött leginkább az Erzsébet-utalványok alkalmazásának nagymértékű emelkedése áll. Míg tavaly év végén a kkv-k csupán 32%-a kívánta használni ezt a juttatási formát, addig ez az arány idén 42%-ra ugrott. Emellett tovább növekedett, és ezzel bevezetése óta legjobb eredményét érte el a SZÉP Kártya alkalmazásának szándéka, jelenleg a vállalkozások 21%-a tervezi beépíteni bérezési rendszerébe. A közlekedési költségek térítése korábbi második helyéről a harmadik helyre csúszott vissza. Most a kkv-k 17%-a tervezi, hogy hozzájárul dolgozói munkába járásához” - részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

„Az Erzsébet-utalvány stabil első helye leginkább annak köszönhető, hogy tavaly óta 5000 Ft helyett már havi 8000 Ft értékben adható kedvezményes, 35,7%-os munkáltatói adóteherrel. Míg a cafeteria elemek idei évre tervezett gyakoribb használata feltehetően azt is jelzi, hogy a kkv szektor túljutott a válságon, és immár növelni tudja a dolgozói juttatásokat” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője. „A továbbra is évi 450 000 Ft értékben kedvezményes adózás mellett adható SZÉP Kártya esetében arra érdemes figyelni, hogy a még 2012-ben feltöltött összegeket idén május 31-ig lehet felhasználni. Ezt követően a kártyát kibocsátó intézmény a megmaradt pénzeket köteles visszautalni a munkáltatónak, ez azonban a társasági adóalapot növeli. A K&H SZÉP Kártya alszámláin a két évvel ezelőtti feltöltésekből jelenleg 280 millió Ft lejáró egyenleg van, így célszerű lehet a dolgozók figyelmét felhívni a teljes keretösszeg felhasználására” – hívta fel a figyelmet a szakember. 

a K&H kkv bizalmi index kutatásról

A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik.  

A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2014. március 10. és március 20. között történt. 

* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

Főbb adataink: 

K&H Bank
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,2 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,5 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 122,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu