ittasan még kerékpárra se üljünk!
Húsvétkor fokozottan ellenőrzik a sofőröket
Húsvétkor sok locsoló nem tud nemet mondani, ha megkínálják némi alkohollal, emiatt ilyenkor különösképp megszaporodik az ittas vezetők száma. A rendőrség ezekben a napokban fokozott ellenőrzéseket tart az utakon, és mivel Magyarországon zéró tolerancia van, aki alkoholt fogyasztott, jobban teszi, ha a kerékpárt is csak tolja maga mellett hazafelé.
A húsvéti hosszú hétvégén több szempontból is megnő a baleseti veszélyforrás az utakon. Egyrészt egy átlagos hétvégi naphoz képest jóval nagyobb forgalomra kell számítani, hiszen sokan mennek rokonlátogatóba, ismerősökhöz locsolkodni. Másrészt megnő az ittas vezetések száma is. Annak ellenére, hogy a rendőrség minden évben fokozott közúti ellenőrzéseket tart ilyenkor, sokan elfogadnak egy-egy pohár italt, majd autóba ülnek.
Az ittas vezetés máig az egyik legnagyobb probléma, a statisztikák szerint a halálos kimenetelű balesetek 30-40 százalékában alkoholos befolyásoltság alatt állt a sofőr. Európában évente 9-10 ezer ember veszti így életét az utakon.
„Szerencsére a statisztikák szerint a fokozott ellenőrzéseknek és a rendszeres figyelemfelhívásnak köszönhetően csökken az ittas vezetők száma Húsvétkor. Aki alkoholt szeretne fogyasztani, előre beszélje meg egy társával, ki vállalja a józan sofőr szerepét arra a napra, ki az, aki fuvarozza a többieket egyik helyszínről a másikra. Kerékpárral se közlekedjünk még spiccesen sem. Az alkohol a mennyiségtől és a fogyasztó alkatától függően eltérő idő alatt bomlik le a szervezetben, így aki biztosra akar menni, az már 5000 forinttól vásárolhat légalkoholmérő készüléket a nagyobb elektronikai boltokban” – tanácsolta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 219 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 140 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 212 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2562 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 17,4 milliárd HUF
K&H Biztosító
2013. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,5 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 116,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd HUF
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu