javult a kkv-k hangulata

A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 4 pontos emelkedéssel újra megközelítette a pozitív tartományt, és jelenleg -7 ponton áll. A kkv-k leginkább pénzügyi eredményeikben, versenyhelyzetükben és a munkaerővel kapcsolatban várnak pozitív változást, míg a közterheket illetően rosszabb helyzetre számítanak. 

Javult a cégek hangulata, a hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 4 pontos emelkedést követően a pozitív tartomány közelében jár, és jelenleg -7 ponton áll. „Az utóbbi két évben kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan, de trendszerű javulást látunk a cégeknél, közelítünk a pozitív hangulat felé. Javulásra jelenleg leginkább a vállalat pénzügyeiben, a versenyhelyzetben, valamint a munkaerővel kapcsolatban számítanak a vállalkozások, míg negatívabb várakozás a közterhek várt változásánál figyelhető meg” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. 

Pénzügyeik alakulásával kapcsolatban rég nem látott optimizmus figyelhető meg a cégeknél. A következő egy évben átlagosan 7,1 %-os árbevétel és 4,8%-os eredménynövekedésre számítanak, amely igen nagy ugrás a tavaly év végén várt érékekhez képest (4,8% és 3,2%). Emellett versenyhelyzetüket tekintve minden negyedik cég számít arra, hogy a következő egy évben jobb helyzetben lesz a konkurenseihez képest, míg az előző negyedévben még minden ötödik cég gondolta így.

A magasabb várt bevétel és a versenyhelyzet kedvező alakulása a munkaerővel kapcsolatos várakozásokra is pozitívan hat: minden negyedik (24%) kkv tervez felvételt, a legtöbben 1-4 fővel emelnék dolgozói létszámukat egy éven belül. További jó hír, hogy a vállalkozások több mint egyharmada (37%) fizetésemelésre is készül.
 
Ezzel szemben a közterhek alakulásával kapcsolatban az elmúlt negyedévhez képest jóval negatívabban nyilatkoztak a megkérdezett cégek: 30% helyett már a vállalkozások 40%-a számít növekvő adókra és járulékokra a következő egy évben. 


a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. 
A legutóbbi felmérés 2016. február 26 – március 11. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
 

Főbb adataink:

K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 222 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 582 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd

 

K&H Biztosító

2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 11,9 milliárd
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 142,5 milliárd
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 3,4 milliárd
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 1,9 milliárd

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9051
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu