jelentős összeghez juthat, aki időben kapcsol érdemes mielőbb gondoskodni a nyugdíjas évekről
Hosszú távon jelentős összeg halmozható fel a nyugdíjbiztosításokkal, így megalapozható a megfelelő időskori életszínvonal. Minél korábban lát neki valaki az öngondoskodásnak, annál többet kap később, ráadásul az állami támogatás akár milliós nagyságrendű pluszt jelenthet. A K&H biztosítójának adatai szerint a nyugdíjbiztosítást választók átlagosan 46 évesek és az előre gondolkodók között közel azonos arányban képviselteti magát mindkét nem.
A nyugdíjas évekről gondoskodni kell, mert a kilátások szerint a havi jövedelem jóval, akár 30 százalékkal kevesebb lehet, mint a munkával eltöltött évtizedekben. A spórolást pedig érdemes hamar elkezdeni, hiszen minél előbb szánja rá magát a jövő nyugdíjasa, annál nagyobb összeghez juthat a jövőben – hívja fel a figyelmet legfrissebb összeállításában a K&H biztosítója.
A nyugdíjas korra való felkészülés egyik legjobb alternatívája a nyugdíjbiztosítás, amelyhez 2014. január óta állami támogatás jár, ezáltal megszűnt a konstrukció korábbi versenyhátránya. Bár az állami dotáció minden nyugdíjbiztosításhoz jár, a nyugdíjba vonulás után felvehető összeg nagyban függ attól, ki mikortól kezd el spórolni. Látványos különbségek adódnak ugyanis egy 6 éves, egy 10 és 25 éves futamidejű rendszeres díjú nyugdíjbiztosítás végeredménye között. „A korán megkezdett öngondoskodás tehát zsebre megy, aki időben lép, az jóval többre számíthat” – emelte ki Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője
rugalmas konstrukciók
A K&H biztosítójának adatai szerint a nyugdíjbiztosításra szavazók átlagéletkora 46 év, ezt azt jelenti, hogy inkább az idősebb korosztály érzi fontosnak a takarékoskodást, holott minél előbb kezd el valaki félretenni, annál nagyobb összegre számíthat nyugdíjasként.
Kuruc Péter elmondta: „A rendszeres díjas termékünkkel a megtakarítani képes, de jelentős megtakarítással nem rendelkező ügyfeleinket céloztuk meg, ehhez igazodóan a havi átlagdíj 11 ezer forint körül alakul. Az egyszeri díjas konstrukció mellett a módosabb ügyfelek döntenek, átlagosan 500 ezer forint befizetéssel.” A szakember azt is elmondta, hogy a nyugdíjbiztosítások iránt a férfiak és a nők közel egyenlő mértékben érdeklődnek, így nem lehet elmondani, hogy valamelyik nem előrelátóbb lenne a nyugdíjas évekre való spórolásban.
Kuruc Péter szerint a nyugdíjbiztosítások egyik előnye, hogy személyre szabható befektetési lehetőség. A K&H biztosítójánál 2014 januárjától érhetőek el az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítások, tavaly az újonnan értékesített egyszeri díjas biztosítási szerződések 20 százaléka volt nyugdíjbiztosítás. „Az egyszeri díjas nyugdíjbiztosítás egyösszegű befizetéssel indítható el, és több mint 10 féle különböző, személyre szabható befektetési lehetőséget tartalmaz. Fontos kiemelni, hogy a K&H fióki hálózatában a termék értékesítése a magyar biztosítási piacon egyedülálló módon a MIFID direktívához igazodóan történik, azaz felmérésre kerül az ügyfél kockázati profilja. A banki tanácsadó ehhez igazodva tesz javaslatot a befektetési portfolióra, amelynek alakulását ráadásul rendszeresen átbeszéli az ügyféllel, szükség esetén javaslatot tesz módosításra. A magasabb kockázatvállalási hajlandóság komolyabb hozammal kecsegtet” – fogalmazott az üzletágvezető. A rendszeres díjas nyugdíjbiztosításokat 2014 közepétől kínálja a társaság, 2014 második félévében pedig ezek a szerződések a rendszeres díjas megtakarítási termékek értékesítésének közel a felét biztosították.
a biztosítási piac motorja lehet
A kedvező feltételek jól láthatóak a K&H biztosítójának idei adataiból is: a 2014 júliusában indított rendszeres díjas nyugdíjbiztosítási konstrukciók állománya 5 hónap multán meghaladta a negyed milliárd forintot. A legtöbb rendszeres díjú nyugdíjbiztosítást a második félévben, szeptemberben kötötte a társaság – ismertette az adatokat Kuruc Péter.
A K&H biztosítója szerint a nyugdíjbiztosításokhoz járó állami támogatás, a hozzá kapcsolódó életbiztosítás, valamint az attraktív hozam miatt ez a konstrukció lehet a jövőben a biztosítási szektor, ezen belül is az életbiztosítások szegmensének motorja.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): -32,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 24,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu