jelentősen javult a hazai vállalkozások bizalma

Az előző negyedévhez képest rendkívüli, 15 pontos emelkedést követően jelenleg -11 ponton áll a hazai vállalkozások egyéves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. Ez az utóbbi évek legnagyobb pozitív irányú változása. Az optimizmus főként azzal magyarázható, hogy a vállalkozások a vállalati hitelkamatokat, a gazdaságpolitikát valamint a versenyhelyzetet tekintve is jóval bizakodóbbak lettek. Az optimizmus minden árbevétel kategóriában megfigyelhető, azonban a középvállalkozások bizalma fordult a leginkább pozitív irányba – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

Az 500 hazai mikro-, kis-, és középvállalkozás megkérdezésével június elején végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index értéke az előző negyedévhez képest nagymértékű, 15 pontos emelkedést követően jelenleg -11 ponton áll. Hasonló értéket legutóbb éppen két éve mutatott az index. Ez a pozitív irányú változás az utóbbi évek legnagyobb ugrása, amellyel egyértelműen megtörik a tavalyi évre jellemző bizonytalanság, ugyanis második negyedéve emelkedik az index. A kkv-k vitathatatlan hangulatjavulása annak köszönhető, hogy a bizalmi indexet meghatározó tíz tényező közül majdnem minden részindex növekedett, ezen belül is a vállalati hitelkamatokat, a gazdaságpolitikát és a versenyhelyzetet illetően kiemelkedően nagyot ugrottak a vállalkozások várakozásai. A legjelentősebb növekedés a vállalati hitelkamatok részindex esetében látható, amely 32 pontos emelkedést követően -8 ponton áll. Ez az érték megközelíti az index kezdetekor, 2005 elején mért értéket. „A vállalati hitelkamatokkal kapcsolatos optimista várakozások valószínűleg összefüggnek a nemrég indult, igen kedvező kamatozású Növekedési Hitelprogrammal. Emellett az alacsonyabb hitelkamatokra számító vállalkozások aránya is növekedett, az egy éve folyamatosan csökkenő jegybanki alapkamatnak köszönhetően” – magyarázta az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője

„A gazdaságpolitika és a versenyhelyzet megítélése is javulni tudott, ami annak tudható, hogy nőtt azon vállalkozások aránya, amelyek szerint a kormányzat következő 1 évben hozott döntései nem fogják negatívan befolyásolni a cég működését. Ezzel párhuzamosan viszont csökkent azon vállalkozások aránya, amelyek szerint a kormányzat második negyedévben hozott intézkedései negatívan befolyásolják versenyképességüket, és többen várják versenyhelyzetük stagnálását vagy javulását az előző negyedévhez képest. Mindezek mellett pedig a közterhekkel kapcsolatban is bizalommal tekintenek az elkövetkezendő egy évre a vállalkozások, mivel egyre több cégvezető számít a közterhek csökkenésére vagy stagnálására” – magyarázta az eredményeket Németh László. 

Az ágazatokat tekintve az ipari, építőipari vállalkozások bizalma javult a leginkább, mintegy 22 ponttal, míg az agrárszektorban nem látható bizalomnövekedés. A várakozások javulása minden árbevétel kategóriára jellemző, leginkább azonban a középvállalkozások várakozásai emelkedtek, összesen 17 ponttal. Így a 300 millió forint nettó éves árbevételt meghaladó cégek bizalma a pozitív tartományba került, amire legutóbb két éve került sor” – tette hozzá a kkv szakértő. 

a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.  
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2013. június 3. és június 14. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint 

K&H Biztosító 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint 
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu