Szervezetünk működése nagyban függ a belső óránktól, ami sötétedéskor jelzi a pihenés idejét, világosban pedig aktiválja testünk működését. Agyunk központi órája azonban csak napi körülbelül egy órás időeltéréssel képes megbirkózni, egy nagyobb, 5-6 órás eltérés viszont már komolyan megzavarja, és biológiai óránk felborul. „Miközben a nyári-téli óraátállítás miatti időeltolódás sokaknak bosszúságot okoz, és természetesnek tekintjük, hogy egy-egy utazás során már néhány órás időzóna eltérés is kimeríti szervezetünket, gyakran elfelejtjük, hogy a hosszú nyári hónapok után bizony csemetéinknek is komoly átállásra van szüksége, hogy reggel 8 órakor már ne csak ébren, de éberen tudjanak figyelni” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Az agy által irányított bioritmus felborulásának leginkább álmosság, koncentrációvesztés, emésztési problémák és alvászavarok lehetnek a tünetei – könnyű tehát belátni, hogy egyik sem olyan, ami jól jönne a suliban. Jó hírünk is van azonban: egyrészt bioritmusunk az új körülményekhez néhány nap alatt hozzászokik, másrészt segíteni is tudjuk ezt az átállást. Nézzük hát, mik segíthetik, hogy csemeténk könnyebben, de legalábbis éberebben kezdjen neki az őszi tanulásnak:
1. „fényterápia”
Mivel a napfény és éjszaka váltakozása erősen befolyásolja bioritmusunkat, azzal segíthetjük leginkább az őszi sulikezdéssel kötelezően együtt járó korai felkelést, ha az előző napokban reggelente felkeléskor erősebb fényt csinálunk gyermekünk környezetében. Ezzel „megtanítjuk” szervezetének a korábbi felkelést, és a következő reggeleken picit korábban fog ébredni.
2. este van, este van…
Mivel a nyári szünetben a gyerekek jellemzően később térnek nyugovóra, ősszel nem csak a korai felkelés, de az esti lefekvés is komoly problémát tud jelenteni. Fontos tehát, hogy a nyári szünet utolsó napjaiban ne csak arra figyeljünk, hogy ne szervezzünk esti programokat, de a természetes napnyugtára rásegítve hamarabb sötétítsük el a gyerekszobát, lakást.
3. evés-ivás
Az iskolakezdés első napjaiban azzal is segíthetjük az új ritmusra átállást, hogy több folyadékot iszik gyermekünk, és könnyen emészthető, kímélő ételeket fogyaszt. Ez ugyanis kevesebb munkát igényel az első napokban biztosan kimerült szervezettől.
4. egy kicsi torna…
Egy kis könnyű reggeli vagy délután testmozgás, biciklizés vagy játszótéri ugrálás segíti a szervezet ellazulását, és ezzel gyorsabb átállást. Így tehát könnyebben fog gyermekünk koncentrálni másnap az órákon.
a K&H gyógyvarázs programról
A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta több mint 626 millió forint értékben, összesen 416 alkalommal kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 45 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.