jó irányba mozdultak a befektetők

Miközben szeptemberben újra hatmilliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban elhelyezett vagyon, jelentősen megváltozott a megtakarítók által kedvelt befektetési alap kategóriák sorrendje. A favorit egyértelműen a vegyes alapok, miközben a pénzpiaci és kötvényalapok vagyona egyre zsugorodik – tájékoztatott a K&H.

A BAMOSZ legutóbbi adatai alapján szeptemberben újra hatmilliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, köszönhetően annak, hogy jó irányba mozdultaka befektetők. A tartósan alacsony kamatkörnyezethez és a kedvező gazdasági növekedéshez igazodóan fokozatosan kivonulnak a kötvény- és pénzpiaci alapokból, miközben egyre nagyobb teret nyernek a vegyes, illetve részvényalapok. „Ez a stratégia tökéletesen egybevág az egyes eszközosztályok idei teljesítményével, hiszen miközben a részvénypiacok 20-30%-os emelkedést, addig a hazai kötvényhozamok 5% alatti, a fejlett kötvények pedig még ennél is szerényebb növekedést produkáltak” – tájékoztatott Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

eszközosztályok változása saját devizában 2017 

tartós új világ

A befektetési alapok piacának talán legfontosabb és tartósabb trendjét a vegyes alapok folyamatos erősödése jelenti. „A befektetési alapokban elhelyezett megtakarítások ma már közel minden hatodik forintja vegyes alapokba kerül. Ennek oka, hogy egyrészt ezek a típusú alapok több eszközosztályt, tehát részvényt, kötvényt vagy akár deviza befektetéseket is tartalmaznak, tehát már önmagukban egy portfóliót jelentenek. Másrészt, az árfolyamvédett vegyes alapok a mínuszba hajló piaci kamatok mellett is részleges védelmet tudnak nyújtani” – mondta el a befektetési szakember.

A vegyes alapok szerkezete többféle lehet, ennek megfelelően más-más piaci körülmények között működnek jól. „Míg a K&H válogatott vegyes alapok leginkább ingadozó piac mellett teljesítenek jól, hiszen az eszközök összetétele rugalmasan alkalmazkodik az árfolyammozgásokhoz, addig a K&H árfolyamvédett vegyes alapok a piaci trendekhez igazodva változtatják az árfolyamvédelem szintjét és az egyes eszközök arányát. A piacok jelenlegi, trendszerű mozgása mellett most ez utóbbiak teljesítenek jobban, de az eltérő tulajdonságok miatt érdemes mindkettő előnyeit kiaknázni” – hangsúlyozta ki Hajósi Péter.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint 

K&H Alapkezelő 2017. II. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon:948 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon:784 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:164 milliárd forint

K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9133
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu