K&H: 27 ezret költenek a fiatalok ajándékra
A 19-29 éves fiatalok az idén 27 ezer forintot költenek átlagosan a karácsonyi ajándékokra, ami az előző évhez képest 12,5 százalékos növekedést jelent, a 2014-es 20 ezer forinthoz viszonyítva pedig 35 százalékos emelkedésnek felel meg - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztály karácsonyi ajándékvásárlási szokásait vizsgálta.
A fiatalok 71 százaléka 10-49 ezer forintból oldja meg a vásárlást. Ugyanakkor 7 százalékos azoknak az aránya, akik kevesebb, mint 5 ezer forintból tudnak ajándékokat venni, 2 százalékuk pedig azt mondta, hogy ilyenkor 100 ezer forint feletti összeg is elmegy. A fiatalok több mint fele egyébként idén is ugyanakkora összeget szán az ajándékokra, mint tavaly, 24 százalékuk többet, 22 százalékuk pedig kevesebbet tervez költeni, mint az előző évben.
A legtöbben (a fiatalok negyede) 8-10 embernek vásárol ennyi pénzből, 22-22 százalék pedig 4-5 és 6-7 embert lep meg a karácsonyi időszakban. Mindössze 8 százalékos azok aránya, akik teljesen kimaradnak az ünnepi ajándékozásból, 92 százalék valamilyen meglepetéssel készül szeretteinek.
korán nekiállnak
A felmérés szerint az idei karácsonyra a korábbinál többen kezdték meg viszonylag hamar a felkészülést. A fiatalok 26 százaléka ugyanis már novemberben vagy azelőtt nekilátott az ajándékvásárlásnak, szemben a korábbi évekkel, amikor a november előtti vásárolni kezdők aránya alig több, mint 10 százalékos volt. A korai ajándékvásárlás leginkább a nőkre és a 26-29 évesekre, valamint a nyugat-magyarországi térségben élőkre jellemző. A legtöbben (35 százalék) azonban még mindig december elejére hagyja az ajándékok beszerzését, az utolsó pillanatban, a karácsony előtti napokban, 14 százalék bonyolítja le a vásárlást.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H fiatalok jóléti indexe, amely az idei év negyedik negyedévében +15 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. november 8-19. között történt.
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- +36 1 328 9133
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu