K&H: 33 százalékkal nőtt idén a jelzálog folyósítás száma
A K&H szerint az idén a gazdasági válság előtti szintre futhat fel az ingatlan adásvételek száma. A Bank 200 000 adásvételt vár az idén. Az idei év első négy hónapjának adatai erre utalnak: 55 százalékkal több tranzakció történt, mint 2014 első négy hónapjában, és 33 százalékkal több jelzáloghitel folyósítás volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Nőtt a befektetési célú ingatlanvásárlás is. Elsősorban az aktív munkavállaló, városi alkalmazottak igényelnek hitelt.
Nagyon erős volt az évkezdés az ingatlanpiacon: piaci adatok szerint 2015 első négy hónapjában 44 000 adásvétel történt, míg tavaly a teljes évi 107 000 adásvételből az év első négy hónapjára 28 000 esett. A K&H – figyelembe véve a kedvező gazdasági környezetet, valamint a hitelváltással járó állománymozgást – idén 200 000 adásvételt prognosztizál, ami a gazdasági válság előtti átlagnak felel meg. Ez pedig igazán bizakodásra adhat okot a bankok számára, hisz ez a szám hasonló mértékű felfutást indukálhat a lakossági jelzáloghitelek piacán. Ezt a vélekedést erősíti az is, hogy idén áprilisig 33 százalékkal több jelzáloghitel folyósítás volt, mit a tavalyi év azonos időszakában.
Ezzel párhuzamosan az átlagos igényelt hitelösszeg idén az első négy hónapban 7,2 millió forint.
A kedvező gazdasági és az alacsony kamatkörnyezet miatt nő a befektetési célú ingatlanvásárlások száma is, továbbá erősödött a prémium szegmens is. Itt különösen magas a befektetési célú ingatlanvásárlás, akik jelzáloghitel felvétele esetén az átlagnál nagyobb összegben gondolkodnak, hisz nagyobb értékű ingatlanokat vásárolnak.
„A második negyedév adatait jelentősen befolyásolja a hitelkiváltás folyamata. Április végéig a K&H TeleCenter összesen több mint 20 ezer ügyfélhívást kezelt a témában, hatalmas az érdeklődés. Egyrészt a forintosítás, másrészt a kedvezőbb gazdasági környezet miatt sokan most realizálják az évekig csak tervezett ingatlanvásárlást. Mindent egybevetve úgy látjuk, idén a gazdasági válság előtti szintet éri el újra a piac, a várható 200 000 adásvétellel” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
rákok, kosok és bikák igénylik a legtöbb lakáshitelt
Közel 3000 idén folyósított hitel vizsgálata alapján elmondható: az igénylők 62%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A főiskolát végzettek körében különösen a Rák és Kos jegy szülöttei fordulnak a K&H-hoz lakáshitelért, míg az egyetemi végzettségűek között a Bikák a felülreprezentáltak. A hitelcserében a legaktívabbak a Mérleg jegyűek (11%), míg a Rákok a legpasszívabbak (5%).
A hitelfelvevők közel kétharmada házas, vagy élettársi kapcsolatban él. ¾-üket a 25-45 éves korosztály teszi ki. 42%-uknak van eltartott gyermeke. Minden 10 igénylőből 9 alkalmazotti státuszban van.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 858 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. március 31-én. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 189 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu