A K&H Bank 21,4 milliárd forintos nettó nyereséget, míg a K&H Biztosító az extraprofitadó miatt negatív eredményt ért el 2024 első negyedévében
A pénzintézet minden területen jól teljesített az első három hónapban: a betétek, a befektetések és a hitelezés terén is
- A K&H Bank adózás utáni nyeresége 21,4 milliárd forintot tett ki 2024 első negyedévében.
- A K&H Biztosító 3,1 milliárd forint veszteséget könyvelt el az egész évre eső extraprofitadó elszámolása miatt, üzleti teljesítményét tekintve azonban jól teljesített, a díjbevétel 10 százalékkal emelkedett, és minden üzletága folyamatosan növekszik.
- Ezek az eredmények tartalmazzák a különböző kormányzati intézkedések (extraprofitadó, egyéb bankadó) 38 milliárd forintos csoport szintű, negatív adózás előtti hatását.
- A Bank hitelállománya 5 százalékkal nőtt 2024 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, elérve a 2872 milliárd forintot. A 2024 első három hónapjában nyújtott új hitelek volumene 134 milliárd forintot tett ki. A vállalati hitelállomány egy év alatt 5 százalékkal, a lakossági 7 százalékkal nőtt.
- Az ügyfélbetétek éves szinten 8 százalékkal bővültek, állományuk 3791 milliárd forintra nőtt, míg az alapokban kezelt vagyon 46 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, elérve az 1485 milliárd forintot.
- A banki tulajdonú államkötvény-állomány meghaladta az 1000 milliárd forintot, könyv szerinti értéke 6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A Bank továbbra is kedvező likviditási mutatókkal rendelkezik.
- A K&H Banknak több mint 650 000 digitálisan aktív ügyfele van, az új lakossági számlanyitások kétharmada online történik, továbbá több mint 500 000 felhasználó lépett kapcsolatba Kate-tel, az első hangalapú digitális pénzügyi asszisztenssel.
- A K&H Csoport 2024-ben már másodszor nyerte el a „Magyarország legjobb digitális bankja” címet. Emellett a munkavállalók jóllétének és fejlődésének javítását célzó intézkedéseiért idén is részesült a Top Employer díjban.
Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója elmondta: „2024 első negyedévében ismét stabil pénzügyi teljesítményt nyújtottunk. Ebben a negyedévben minden banki területen sikeresek voltunk: a betétek, a befektetések és a hitelezés terén, a vállalati és a lakossági üzletágban egyaránt. Az első negyedévben lakossági és kkv ügyfeleink száma meghaladta a 962 ezret, ami 5 százalékos bővülést jelent 2023 első negyedévéhez képest. A rendszeres jövedelem-átutalással rendelkező ügyfelek száma meghaladta a 605 ezret, ami éves szinten 7,2 százalékos bővülést jelent. A K&H a tavalyi inflációnál kisebb mértékben emelte a mindennapi banki szolgáltatások díjait. A számlavezetési díjak például egy számjegyű növekedést mutatva alig több mint 5 százalékkal emelkedtek, szemben a tavalyi 17,4 százalékos inflációval. Emellett a bankszámlacsomaggal rendelkező lakossági ügyfelek 63 százaléka részesül különböző kedvezményekben, mintegy harmaduk a havi számlavezetési díj felét fizeti, negyedük pedig egyáltalán nem fizet havi számlavezetési díjat. Kiemelten kezeljük a digitális banki szolgáltatások fejlesztését, beleértve a mobilbanki szolgáltatásokat is. Ennek eredményeként ma már több mint 650 000 digitálisan aktív ügyfelünk van. Az innovatív digitális pénzügyekben betöltött úttörő szerepünkért 2024-ben már második éve nyertük el a „Magyarország legjobb digitális bankja” díjat. Az első negyedévben a Mastercard Bank of the Year versenyén „Az év pénzküldési megoldása” kategóriában a legjobbnak választották digitális pénzügyi asszisztensünk, Kate hangutasításra történő forint átutalási szolgáltatását. Örülünk a Privátbankár elismerésének is, hiszen alapkezelőnk öt díjat nyert, köztük a legjobb vegyes dinamikus alapnak járó első helyet is. A Joint Venture Szövetség „Companies for the Future” díj két kategóriájában – a Legjobb ökoszisztémát építő vállalat és a Legjobb ESG értékeket támogató, élenjáró vállalati program kategóriában második helyezettek lettünk. Emellett a nemzetközi Top Employers Institute-tól idén is megkaptuk a Top Employer Hungary díjat. Ezt a minősítést olyan vállalatoknak ítélik oda, amelyek humánerőforrás-politikája bizonyítottan kiváló olyan területeken, mint a toborzás, a sokszínűség, a munka és a magánélet egyensúlya, valamint a jobb munkakörnyezet iránti elkötelezettség. Ez a nemzetközi elismerés azt bizonyítja, hogy a külső kihívások ellenére nemcsak kiemelkedő üzleti eredményeket érünk el, hanem egyúttal olyan munkakörnyezetet is biztosítunk, ahol munkatársaink szakmai hátterüktől, élethelyzetüktől és ambícióiktól függetlenül megtalálják a fejlődés lehetőségét.”
2024. első negyedévi pénzügyi eredmények
A K&H Bank 21,4 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el. A Bank bevételei 19 százalékkal nőttek, míg a költségekre nehezedő inflációs hatás és az új digitális megoldásokba történő beruházás miatt a működés költségei (bankadók nélkül) 16 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. A teljes hitelportfolió éves szinten 5 százalékkal, 2872 milliárd forintra nőtt, az új vállalati és lakossági hitelek állománya pedig elérte a 134 milliárd forintot 2024 első negyedévében.
„A vállalati hitelezés éves szinten 5 százalékos növekedését mutatott, ezzel felülmúlta a piac egészének bővülését. Így 2024 első negyedévének végére a vállalati hitelek terén piaci részesedésünk elérte a 10,2 százalékot (szemben a 2023 első negyedévi 9,8 százalékkal). Továbbra is aktívan részt veszünk a vállalkozások napi működését, illetve fejlesztési beruházásait elősegítő, államilag támogatott finanszírozási konstrukciókban: a Széchenyi Kártya program (beleszámítva a már lezárult és a folyamatban levő programokat is) keretében összesen közel 245 milliárd forint összegű szerződést kötöttünk. Az év elején az Eximbank Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramja a Hitel Plusz konstrukcióval egészült ki, amelynek 200 milliárd forintos keretösszegéből több mint 25 milliárd forintnyit szerződtünk le 2024 első negyedévében, ezzel 12,5 százalékos piaci részesedést mondhatunk magunkénak. Agrárpiaci részesedésünk 2023. december végére elérte a 27,5 százalékot,” mondta Gombás Attila, a K&H Csoport pénzügyi vezetője. „Lakossági hitelportfóliónk 7 százalékos bővülést könyvelhetett el az előző évhez képest. Az új jelzáloghitel-szerződések volumene elérte a 41 milliárd forintot 2024 első negyedévében, azaz több mint négyszer annyi új jelzáloghitelt értékesítettünk, mint 2023 első negyedévében. Az új Babaváró hitelek értékesítése 8 milliárd forintot tett ki 2024 első negyedévének végéig. A K&H zöld lakáshitel program elindítása óta több mint 10 milliárd forintot folyósítottunk energiahatékony új ingatlanok vásárlására, illetve használt lakások vásárlására és utólagos energiahatékonysági korszerűsítésére. Ami a befektetéseket illeti, az általunk alapokban kezelt vagyon az előző évhez képest 46 százalékkal, 1485 milliárd forintra emelkedett. A kiváló hozamok és a befektetési alapokba áramló új pénzösszegek egyaránt hozzájárultak a növekedéshez. Az első negyedévben a nettó értékesítés86 milliárd forintos rekordot ért el. A negyedév első felében a kötvény- és pénzpiaci alapok voltak a legnépszerűbbek a befektetők körében. 2023-hoz hasonlóan elmozdulás figyelhető meg a vegyes alapok irányába. Az ügyfélbetétek állománya elérte a 3791 milliárd forintot, ami 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. 2024 első negyedévének végén az állampapír-állományunk könyv szerinti értéke meghaladta az 1000 milliárd forintot, ami 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, míg likviditási mutatóink változatlanul kedvezőek maradtak.”
Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója a következőket ismertette: „2024 első negyedévében a teljes évi extraprofit adót lekönyveltük, ezért 3,1 milliárd forint veszteséget számoltunk el. A nem-életbiztosítási üzletágban a díjbevétel az előző évhez képest 10 százalékkal, 22,0 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor valamennyi üzletág tartós bővülést mutat. Az életbiztosítási üzletág is erős üzleti teljesítményt nyújtott a megcélzott termékcsaládokban, és éves szinten 5 százalékkal nőtt, elsősorban a befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítási ágnak köszönhetően. A lakásbiztosítási kampány sikerét igazolja, hogy sokan frissítették és megújították korábbi lakásbiztosítási szerződésüket. Hatalmas volt az érdeklődés, idén március első három hetében többen kötöttek lakásbiztosítást, mint tavaly közel nyolc hónap alatt. Az első negyedév végén a lakásbiztosítási szerződésállományunk 9 százalékkal meghaladta az évvégi záráskor kimutatott szintet. A lakásbiztosítót váltók többsége a K&H digitalizációs törekvéseivel összhangban a mobilbankos fizetést választotta.”
digitális átalakulás és innováció
A K&H Csoport 2024-ben egymás után másodszor nyerte el a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Magyarország Legjobb Digitális Bankja” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal és magyarul is kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
„Ügyfeleink több mint 65 százaléka már kipróbálta Kate, a mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensünk segítségét, amellyel már több mint 200 funkció érhető el. Tavaly szeptember óta több mint 500 ezer felhasználó lépett kapcsolatba Kate-tel mobilbankunkon keresztül,” mondta el Németh Balázs, a K&H Csoport innovációs vezetője. „Több mint 115 ezer kis- és középvállalati ügyfelünk használja napi szinten az elektronikus csatornákat. Most azon dolgozunk, hogy mobilbanki alkalmazásunkkal Kate fokozatosan elérhetővé váljon minden vállalati ügyfelünk számára is. Azok az ügyfelek, akik már kapcsolatba léptek Kate-tel a lakossági számlájukon, ugyanúgy számíthatnak Kate segítségére az üzleti profiljukkal kapcsolatos ügyeik során, mint ahogyan azt a lakossági szolgáltatásoknál megszokták.”
A K&H digitálisan aktív ügyfeleinek száma már elérte 650 ezret (ez éves összehasonlításban 9 százalékos növekedést jelent), és az új lakossági számlanyitások kétharmada online történik. A személyi hitelekre szóló szerződések 66 százalékát (92 százalékkal többet, mint az előző évben) digitálisan kötötték meg.
„Folyamatosan bővítjük a digitálisan elérhető szolgáltatásaink körét. Bevezettük az „Üdvözöljük a K&H-nál” funkciót, amelyben Kate személyre szabottan vezeti végig az új ügyfeleket a kezdeti lépéseken. A mobilbankunkban elérhető több mint 60 szolgáltatás is egy újabbal gyarapodott: az egyösszegű befektetéssel. A közelmúltban bevezettük a K&H visszapénz szolgáltatást is, amely bárki számára elérhető, aki a listán szereplő kereskedők egyikénél bankkártyájával vásárol, miután regisztrált a szolgáltatásra. A felhasználók személyre szabott, vásárlási szokásaikhoz igazodó ajánlatokat kaphatnak. A készpénz-visszatérítési lehetőséget már több mint 100 ezren aktiválták. Az ügyfeleink néhány érintéssel igényelhetnek zöldkártyát és fedezeti igazolást biztosítási kötvényeikhez a mobilbankunkban, és ugyanitt a dokumentumok azonnal rendelkezésre is állnak számukra” -tette hozzá Németh Balázs.
fenntarthatóság
A HVG összeállította az üzleti fenntarthatóság szempontjából legjobb vállalatok idei listáját, amelyen a K&H a 16. helyet foglalja el. A listán az a 40 magyar cég szerepel, amely az év során a legjobban teljesített a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) területeken. Az értékelés során figyelembe vették a jelöltek tudományos alapú klímavédelmi céljait, károsanyag-kibocsátási adatait, emberi jogokra vonatkozó politikáját, diverzitási céljait és munkavédelmi rendszerét, valamint a közzétett és auditált fenntarthatósági jelentéseit és etikai kódexét is.
„Nagy megtiszteltetésnek számít és fontos visszajelzés számunkra, hogy fenntarthatósági erőfeszítéseinket ilyen módon is elismerik. Számos banki termékkel segítjük ügyfeleinket abban, hogy adat vezérelt fenntarthatósági döntéseket hozzanak. Emellett egyedi kalkulátorainkkal követhetik nyomon károsanyag-kibocsátásukat és energiafogyasztásukat. Innovatív digitális fejlesztéseink kényelmes és zökkenőmentes banki ügyintézést biztosítanak, valamint segítik ügyfeleinket abban is, hogy a papírhasználat és az utazás visszafogásával csökkentsék karbonlábnyomukat. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a felelős befektetések körének kiterjesztése mellett. Az eredményes tavalyi év után az első negyedévben már az értékesítés 50 százalékát minősített, felelős befektetési alapokba irányítottuk. Ügyfeleink fenntarthatósági tudatosságát bizonyítja, hogy a 2024-es év első három hónapjában több mint 20 milliárd forintnyi új, zöld vállalati hitelre kötöttünk szerződést,”- mondta el Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója.”
A K&H Csoport 2023-as fenntarthatósági jelentése itt tekinthető meg.
A K&H nem auditált, konszolidált eredményei a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint:
milliárd forint | 2023. március 31. | 2024. március 31. | változás |
---|---|---|---|
adózás utáni eredmény | 12,8 | 21,4 | +67% |
ügyfélhitelek | 2723 | 2872 | +5% |
ügyfélbetétek | 3521 | 3791 | +8% |
befektetési alapok állománya | 1017 | 1485 | +46% |
működési bevétel | 78,0 | 92,7 | +19% |
működési költségek (bankadó nélkül) | -21,2 | -24,5 | +16% |
a hitelportfolió minősége | |||
nem-teljesítő hitelek | 1,8% | 1,4% | -0,4% |
hitelköltségek | -0,6% | -0,5% | |
tőke és likviditás | |||
tőkemegfelelési mutató (bankcsoporti) | 16,1% | 17,5% | +1,4% |
hitel/betét arány | 77,7% | 76,1% | -1,6% |
szolvencia mutató (Biztosító) | 218% | 223% | +5% |
hatékonyság | |||
költség/bevétel arány (bankadóval együtt) | 84,8% | 76,8% | -8% |
tőkearányos megtérülés | 12,0% | 15,4% | +3% |
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu