K&H Biztosító: népbetegség a gyorshajtás
Nyáron indította el a K&H Biztosító a közlekedésbiztonság fokozását célzó telematikai projektjét, amelynek keretében az autósok vezetési magatartásáról gyűjtenek adatot. A program első két hónapjában összegyűjtött részeredmények szerint a sofőrök összesen 123 ezer kilométert, átlagban napi 81 kilométert, tettek meg, míg egy-egy autós naponta valamivel több mint másfél órát vezetett. A 123 ezer megtett kilométer alatt közel 23 ezer, autónként átlagosan 334 vezetési hibát regisztráltak az autókba elhelyezett okos berendezések.
a sebességtúllépés a sláger
A leggyakoribb hiba a gyorshajtás volt, a sofőrök/esetek 33,7 százalékában fordult elő. A második legtöbbször előforduló hiba az, hogy a sofőrök rossz fordulatszámon hajtották a motort: ez az autósok 20 százalékánál volt probléma. A harmadik helyen hármas holtverseny volt: a hirtelen gyorsításból és fékezésből, valamint a kanyarodásból adódó hiba egyaránt 14 százalékos arányt ért el.
Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és a társaság nem-életbiztosítási vezetője a részeredményeket értékelve elmondta, a programban szereplő autósokat biztosítási szempontból is értékelték egy 100-as skálán, amely szerint a lehető legmagasabb százalékot elérő autósok a legkörültekintőbbek és a károkozás szempontjából kevésbé rizikósak. „Az autósok 7 százaléka került a 20 százalék alatti kategóriában, ők lényegében a notórius gyorshajtók. A 80 százalék felett teljesítők aránya 5 százalékos volt. A sofőrök több mint fele pedig az 50 százalékos eredményt sem érte el” – mondta a szakember. Összességében a részeredményekből azt látszik, hogy jelentős a gyorshajtók, valamint a hirtelen fékezők és gyorsítók aránya, ami közlekedésbiztonsági szempontból aggályos. A fordulatszám helytelen megválasztása pedig a fogyasztásra és az autó alkatrészeire is rossz hatással van.
A K&H Biztosító szerint az informatika és a telekommunikáció ötvözésén alapuló telematika, valamint az internet of things (dolgok internete) teljesen átalakíthatja a közlekedést, ezen belül a járműbiztosítások piacát is.
Kaszab Attila elmondta: „A telematika a telekommunikációt és az informatikát ötvözi, adatgyűjtésről és az adatok feldolgozásáról szól, amellyel biztonságosabbá tehető a közlekedés”. A balesetek száma akár 50 százalékkal csökkenhet a járművek közötti kommunikáció és a telematikai megoldásoknak köszönhetően. A telematika segítségével követett, bizonyíthatóan körültekintően és biztonságosan közlekedő sofőrök pedig díjkedvezményeket kaphatnak. A casco biztosításuk díja jelentősen csökkenhet, akár 25-35 százalékkal.
A szakember idézte a mértékadó iparági becsléseket is, amelyek szerint 2025-re a járművek 65 százaléka használhatja a telematikai megoldásokat. Ezekkel a változásokkal a biztosítóknak is lépést kell tartania. A következő időszakban a biztosítók várhatóan nem a mai klasszikus modell alapján működnek majd, tehát, hogy egy baleset után csupán kártérítést fizetnek. „Sokkal inkább szolgáltatók lesznek, és a prevencióban, például a telematikai szolgáltatások biztosításával a baleset-megelőzésben kapnak kulcsszerepet” – mondta Kaszab Attila.
A biztosítóknak idejében kell lépni, a technológiai forradalom ugyanis hihetetlen gyors változásokat eredményez. Azok a szereplők, akik nem tartanak lépést ezekkel a változásokkal, könnyen kieshetnek a biztosítási piacról.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu