K&H: ekkora bajt okoznak az ittas sofőrök

júliustól még nagyobb a kockázat

Az ittas sofőrök okozzák a személyi sérüléssel járó balesetek közel 10 százalékát. - derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság arra is felhívja a figyelmet, hogy az ittas sofőrök által okozott balesetből fakadó károkat nem téríti a biztosító, sőt, akár több százezer vagy több millió forintot is követelhet a károkozón. Júliustól ráadásul szigorodtak a szabályok.

Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetés esetében, azaz a nullánál magasabb véralkoholszinttel tilos autót vezetni. Ennek ellenére a hivatalos baleseti statisztikák nem festenek túl jó képet: a részletes adatok szerint 2015-ben 16 331 közúti személyi sérüléssel járó baleset történt, ezeknek 9,7 százalékát - 1577 balesetet - okozták ittasan. Szintén meglepő adat, hogy a balesetet okozó ittas sofőrök 90 százaléka 0,5 ezreléket meghaladó véralkoholszinttel rendelkezett, ami már büntetőjogi kategória. 
Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese a baleseti statisztikát értékelve azt mondta, hogy az ittas vezetés amellett, hogy jogszabályilag is tilos, a biztosítási védelem elvesztéséhez is vezethet. „A balesetben vétkes, ittas sofőröknek hiába van cascójuk, ebben az esetben, a biztosító nem köteles kártérítést fizetni. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetén pedig akár a kártérítés visszafizetését követelheti az ittas sofőrtől” - fogalmazott Kaszab Attila. Hozzátette: a K&H biztosítójának volt olyan esete, amelyben 1,5 millió forintot követelt vissza egy balesetet okozó ittas sofőrtől. Emellett 2016. július elsejétől az ittasság mértékétől függetlenül jogosult a biztosító visszakövetelni a károsult részére kifizetett kártérítést, míg korábban erre csak 0,8 ezreléket meghaladó véralkohol-szint esetén volt lehetőség.

Kaszab Attila azt is elmondta, a K&H Biztosító saját, idei statisztikái szerint az év első öt hónapjában - az előző év azonos időszakához képest nőtt a személyautós balesetek száma. Az idén a K&H a kötelező felelősség-biztosítások körében átlagosan 250 ezer forintot fizetett ki egy-egy káreseményre, a cascónál pedig 256 ezer forintos volt az átlagos kárösszeg.  

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint

K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu