K&H: érdemes elővenni a lakásbiztosítást az év végén

Az év végi időszakban érdemes átnézni a lakásbiztosításokat, ha pedig szükséges, akkor módosítani azokat. Illetve nem árt néhány alapvető biztonsági szabályt betartani, például kiemelten figyelni az égőkre és a gyertyákra. Az év utolsó hónapjában ugyanis jellemzően megugrik a káresemények száma, a leginkább betörésekkel és tűzesetekkel kapcsolatos károk következtében.

A közel 4 millió magyar lakóingatlan több mint 70 százalékának van lakásbiztosítása, ugyanakkor nem mindegyiknél megfelelő a védelem. Sok esetben ugyanis a régen kötött lakásbiztosítások alacsonyabb értékre szólnak, mint a lakás és a lakóingatlanok tényleges értéke. Egyrészt ezért is érdemes az év végi számvetés keretében elővenni és ellenőrizni a lakásbiztosításokat, annál is inkább, mert az elmúlt két évben a lakóingatlanok ára jelentősen emelkedett az ország nagy részén.  Másrészt azért, hogy a karácsonykor esetlegesen előforduló káreseményekre a biztosító által fizetett kártérítési összeg ne érje meglepetésként a lakásbiztosítással rendelkezőket.

Az év végén megugrik a káresemények száma: a K&H Biztosítónál a karácsonyi időszakban a legtöbb bejelentés általában betörésről és tűzesetről szól. Karácsonykor ugyanis sokan utaznak vidékre vagy külföldre rokonokhoz és barátokhoz, így a betörések száma, illetve a helytelenül, nem elég elővigyázatosan használt izzók, gyertyák miatt a lakástüzek száma is emelkedik.

„A K&H-nál leginkább betörésekkel és tűzesetekkel kapcsolatos károk következtében 2015 decemberében például 1151 lakásbiztosításhoz köthető kárbejelentés érkezett, csak az év utolsó hetében, tűzesetek és betörések miatt 27 kárbejelentés érkezett a társasághoz, ezek átlagos kárértéke pedig 72 ezer forint volt” - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, nem-életbiztosításért felelős vezetője.

a bérlők sincsenek biztonságban

Nem csak a lakástulajdonosoknak, hanem a bérlőknek is érdemes megnézniük, van-e lakásbiztosítás a bérleményen és az vonatkozik-e az ingóságokra. A bérelt lakások esetében a tulajdonos sokszor csak a lakásra köt biztosítást, de a bérlők ingóságaira nem feltétlenül.

A K&H Biztosító 2016 első 11 hónapjában mintegy 21.000 lakásbiztosítási káreseményre összesen 1,2  milliárd forintot fizetett ki, az átlagos kár 58 ezer forintot tett ki. Karácsonykor a bérelt lakásban élők egy része több napra elutazik, ebben az esetben megnövekedhet például a betörés kockázata. Ilyenkor érdemes a tulajdonost vagy a szomszédokat értesíteni, hogy fokozottan figyeljenek a lakásra, rendszeresen ürítsék a postaládát.

gyertyák, izzók, házi kedvencek és társaik

A karácsonyi időszakban a lakók kis odafigyeléssel sokat tehetnek azért, hogy ne legyen baleset. A gyertyák, mécsesek, illóolajos párologtatók például az ünnepek megszokott kellékei, de fontos, hogy ne legyen a közelükben gyúlékony anyag, illetve stabil, nem éghető anyagból készült felületre kerüljenek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az égő gyertyákat nem szabad őrizetlenül hagyni. A már járkáló, bútorokba kapaszkodó kisgyerek is könnyen megsérülhet, ha elér egy alacsonyra helyezett, égő illatmécsest, sőt, tüzet is okozhat, ha lerántja, feldönti. Hasonló a helyzet a házi kedvencekkel is, kutyák és macskák is le tudják verni a gyertyákat.

Hasonlóképpen az izzókat csak megbízható helyről vásároljunk. Sok háztartásban időkapcsoló aktiválja a karácsonyi fényeket, ebben az esetben a maximális védelem érdekében tűzjelző berendezést is érdemes felszerelni. Az égőket érdemes lekapcsolni, amikor nincs senki az ingatlanban. Fontos, hogy kültéri díszítésként kizárólag kültéri felhasználásra készített termékeket lehet használni, hiszen a beltéri használatra szánt darabot a csapadék és a hőmérséklet megrongálhatja.

A K&H szakértői szerint fontos, hogy a téli lakástüzek egy része nem a karácsonyi kellékekhez kötődnek, hanem a tüzelő- és fűtési rendszerek hibájára vezethetőek vissza, ezért ezeket is rendszeresen ellenőriztetni kell szakemberekkel. 

ha mégis megtörténik a baj

Ha az óvintézkedések ellenére valami mégis lángra kap, tartsuk észben, hogy feszültség alatt lévő elektromos berendezés okozta tüzet soha ne vízzel oltsuk el! A kezdeti, kisebb – nem elektromos berendezés okozta - lángokat vizes pokróccal lehet megfékezni, de hasznos lehet egy kisebb tűzoltó készülék beszerzése is. Nagyobb baj esetén azonnal értesíteni kell a tűzoltókat.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint

K&H Biztosító 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu