K&H: fizetésük duplájáért mozdulnának a fiatalok
ára van a költözésnek
Nőtt azoknak a 19-29 éves fiataloknak a száma, akik nem költöznének az országon belül máshova egy új állás miatt: 10-ből két fiatal nem mozdulna a munka miatt. A többség, a fiatalok közel fele azonban akár egy másik megyébe is átmenne. Azonban az aktív keresők 37 százaléka ezt csak a jelenlegi fizetése duplájáért tenné meg - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Egy jó külföldi állásajánlatra pedig a fiatalok 17 százaléka biztosan igent mondana. A diákok nyitottabbak a külföldi munka iránt: mindössze 3 százalékuk utasítaná el a lehetőséget szemben a dolgozó fiatalok 20 százalékával.
Egyre több ágazatban jelenik meg a munkaerőhiány, az ebből adódó problémákat részben orvosolni lehetne, ha fokozódna a mobilitás Magyarországon, azaz a munkavállalók, munkát keresők nagyobb számban lennének hajlandóak a munka miatt elköltözni. A K&H ifjúsági indexének harmadik negyedéves felmérése többek között azt vizsgálta, hogy a 19-29 éves fiatalok milyen esetekben lennének hajlandóak költözni egy-egy új állás miatt.
könnyebben költöznek a fiatalabbak
A kutatásból kiderül, hogy bár a fiatalok közel fele, 45 százaléka akár másik megyébe is átköltözne egy jó ajánlat miatt, egy évvel korábban még 59 lett volna hajlandó a költözésre. A másik megyébe átköltözni hajlandók aránya egyébként a diákok és a 26 év alattiak körében kifejezetten magas 76, illetve 56 százalékos.
A munkaviszonyban lévő fiatalok viszont óvatosabbak: csak a 39 százalékuk menne más megyébe egy állás miatt, míg egy évvel korábban még jóval többen, 48 százalékuk tartotta ezt elképzelhetőnek. Településen belül a fiatalok 14 százaléka, míg megyén belül 20 százalékuk váltana lakhelyet egy állásért. Ugyanakkor a fiatalok 21 százaléka teljesen kizártnak tartja, hogy az országon belül költözzön a munkavállalás miatt.
mennyiért mennének?
A kutatás vizsgálta azt is, hogy a dolgozó fiatalok mennyivel nagyobb fizetésért váltanának munkahelyet. Legnagyobb részük úgy gondolja, hogy igen nagy ára lenne a költözésnek: 37 százalékuk legalább a jelenlegi bére duplájáért költözne új helyre az országon belül, de minimum 75 százalékkal nagyobb fizetésért az érintettek 19 százaléka menne máshová. 26 százalékuknak azonban ehhez elég lenne 50 százalékkal magasabb összeg is, 25 százalékkal magasabb fizetésért viszont csak 6 százalékuk költözne. 13 százalék teljesen elutasító: ők azok, akik úgy gondolják, nem tudnának nekik annyit fizetni, hogy új helyen kezdjenek új munkát és életet.
a diákok mennének inkább külföldre
Kiderül az eredményekből, az is hogy a fiatalok 17 százaléka egy jó külföldi ajánlatra biztosan igent mondana és 45 százalék mondta azt, hogy valószínűleg élne is ezzel a lehetőséggel. A külföldre költözést a diákok mindössze 3 százaléka utasítja el határozottan, ezzel szemben a már dolgozó fiatalok 20 százalékánál nem jöhet szóba ez a forgatókönyv.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely az idei év harmadik negyedévében +15 ponton állt. A kutatásban 300 fiatal vesz részt, az adatfelvétel 2017. szeptember 13-24. között történt.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1 800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 624 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 926 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 32,2 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS, nem auditált): 13,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS, nem auditált): 164,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS t, nem auditált): 3,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS, nem auditált): 2,06 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu