K&H gyógyvarázs: 8 milliós karácsonyi ajándék a kórházaknak

A K&H Csoport évek óta a karácsonyi ajándékozásra fordítandó pénzt a K&H gyógyvarázs programra beérkezett pályázók között osztja szét, hogy ezzel is támogassa a gyermek-egészségügyet. 2010-ben három kórház, a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ (OBSI), a Hatvani Városi Kórház és a Marcali Városi Kórház vásárolhat műszereket a 8 millió forintos keretből.

„Minden évben, így 2010 karácsonyán is a K&H gyógyvarázs program számára ajánlottuk fel azt az összeget, amit ügyfeleink és üzleti partnereink ajándékozására szántunk, hogy orvosi műszerek beszerzésével segítsük a magyar gyermek-egészségügyi intézeteket. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni, hogy a jövő társadalmának tagjai is teljes életet élhessenek. 8 millió forint állt rendelkezésünkre, ezt osztottuk el 3 intézmény között, akik jelentkeztek a K&H gyógyvarázs pályázatára. Kikértük ügyfeleink, partnereink és munkatársaink véleményét is, akik egy nyilvános honlapon szavazhattak a három intézmény egyikére, segítségükkel döntöttük el melyik kórház milyen mértékben részesüljön az összegből. Így a marcali kórháznak 3,5 millió, a hatvani kórháznak 2,5 millió, a Péterfy Sándor utcai kórháznak 2 millió forint értékben vásárolunk életmentő eszközöket.” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.

A K&H gyógyvarázs a program fő elemét képező országos pályázat során évente 25 millió forintos műszertámogatást ad a pályázó gyermek-egészségügyi intézeteknek. Az elmúlt hét évben már 112 intézmény (köztük 90 kórház és 22 mentőszolgálat) kapott összesen több mint 330 millió forint értékű műszert az ország 19 megyéjében. A pályázaton kívül a pénzintézet évi több alkalommal egyéb forrásokból is támogatja a gyermekegészségügyi intézményeket. Így egy pályázati év során többször, például karácsonykor is választ a pályázatok közül. A program hét év alatt összesen több mint 66 millió forint értékben nyújtott támogatást karácsonyi adomány formájában 21 kórháznak és 5 mentőszolgálatnak az ország 12 megyéjében.

a K&H gyógyvarázs pályázatról
 
A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. a

Kapcsolattartó

Molnár Éva

LWp Kommunikáció
  • (+36 1) 279 39 19, +36 30 525 95 20
  • (+36 1) 279 39 11
  • eva.molnar@lwpk.hu