K&H gyógyvarázs: már szolgáltatásokra is!
újabb területi pályázatot hirdet a gyermekegészségügyi program
A K&H gyógyvarázs eszközbeszerzési pályázat keretében eddig több mint félmilliárd forint értékben kaptak új műszereket a kórházak és mentőállomások. Most területi pályázattal bővül a program, amelyben ezúttal a kórházak és mentőállomások mellett a gyermekorvosi rendelők is részt vehetnek. A kiíró a kis betegek közérzetét javító, kényelmét szolgáló és gyógyulását segítő szolgáltatások megvalósítására irányuló pályázatokat is vár.
A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 580 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak és a mentőállomások annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Ez összesen 336 kórházi gyermekosztályt és mentőállomást jelent, lefedve az ország egész területét. „Programunkat újabb elemmel bővítjük, mégpedig egy olyan területi pályázattal, amelyben a kórházak, mentőállomások és rendelőintézetek mellett ezúttal a gyermekorvosi rendelők is részt vehetnek. A gyermekgyógyászati és -mentési eszközök, illetve a gyermekek egészségmegőrzését, betegség-megelőzését és rehabilitációját elősegítő berendezések mellett olyan, a gyermekek közérzetét, kényelmét és gyógyulását elősegítő szolgáltatások megvalósítására is lehet pályázati támogatást kapni, mint például egy kórterem, váró kifestése, vagy egy mesesarok létrehozása.” - tájékoztatott Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.
A pályázható összeg ezúttal összesen több mint 9 millió forint, ugyanis az ország 26 területi egységében hirdetnek győztes pályázókat, egyenként maximum bruttó 350 ezer forint értékben. A K&H gyógyvarázs területi pályázat beadási határideje 2016. október 10.
A most meghirdetett területi pályázatban újdonságot jelent a győztesek kiválasztásának menete is: a benyújtott pályázatokból szakmai zsűri választja ki azt a területenkénti 3-3 shortlistest, akikre az adott intézmény vonzáskörzetében élő lakosok voksolhatnak. A novembertől januárig tartó szavazáson a helyi lakosok személyesen, a bankfiókokban és online is segíthetik szavazataikkal a kiválasztott intézményt és pályázatot.
A részletes pályázati kiírás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a következő weboldalon érhetőek el: www.kh.hu/csoport/egeszseg
a K&H gyógyvarázs pályázatról
A program országos pályázatának hatálya kiterjed a társadalombiztosítási támogatással rendelkező, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára.
a K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
Kapcsolattartó
Józsa Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390/116
- r.jozsa@well.hu