K&H: így pihennek a magyarok

Ausztria a legnépszerűbb úticél a pihenni vágyó magyarok körében: az elmúlt három évben a külföldre látogatók fele többször is járt a szomszédos országban – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A második helyen Horvátország, a harmadikon pedig Szlovákia végzett a 30 és 59 éves kor közöttiek körében. A külföldre utazók 90 százaléka köt külföldi útjához utasbiztosítást, közülük 17 százalék azonban csak hosszabb vagy távolabbi utazások alkalmával.

A 30 és 59 év közötti magyarok többsége, 80 százaléka az elmúlt három évben legalább egyszer volt nyaralni külföldön vagy belföldön - derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A kutatás ezúttal az utazási, nyaralási szokásokat vizsgálta. A hivatalos statisztikákkal összhangban a K&H kutatása szerint is a legtöbben Ausztriába látogattak pihenés céljából az elmúlt 3 évben. A megkérdezettek fele többször is választotta már úti céljának Ausztriát, míg Horvátországot 47 százalékuk kereste fel, Szlovákia esetében pedig 40 százalékos volt azon utazók aránya, akik többször is jártak már ott az elmúlt három évben. 

A keleti országrészben Románia és Lengyelország említése átlag feletti volt, míg Horvátország az 50-es korosztály (64%) és a nyugat-magyarországiak (60%) körében a legnépszerűbb. A kutatásból az is kiderül, hogy a budapestiek inkább Spanyolországba és Olaszországba utaznak, a megyeszékhelyen élők körében pedig Görögország a legkedveltebb. 

utazás

biztonságban

A 2016-os adatokhoz hasonlóan a külföldre utazók döntő többsége, 90 százaléka azt mondta, hogy külföldi útjához szokott utasbiztosítást kötni. Közülük 73 százalék minden esetben, 17 százalék azonban csak hosszabb vagy távolabbi utazások alkalmával veszi igénybe ezt a szolgáltatást. 

„Azt látjuk, hogy a biztosítások kiválasztásakor 29-29 százalékos azok aránya, akik mindig új biztosítót keresnek utazás előtt, illetve, akik egy szűkebb listáról választanak. Az utasbiztosítást kötők 42 százaléka hűséges és általában ugyanazt a biztosítót választja” – mondta Kaszab Attila, a K&H vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért felelős vezetője.

A biztosítást kötők 11 százalékát már érte valamilyen káreset utazásaik alkalmával. Kaszab Attila kiemelte, hogy az utasbiztosítások pár ezer forintos kiadást jelentenek, ugyanakkor baj esetén jelentős költségektől mentesíthetik az érintetteket. A K&H-nál az egyedi utasbiztosítások esetén az átlagdíj 5695 forint volt, a legnagyobb utasbiztosítási kárkifizetés viszont meghaladta a 31 millió forintot tavaly.

A kutatás szerint a biztosítás kiválasztásához a legtöbben az internetes összehasonlító oldalakat használják (73%), de sokan hallgatnak a családtagok, ismerősök véleményére (62%) is. A harmadik legnépszerűbb információforrás a biztosítók honlapja, amit az utasok 53 százaléka keres fel. A K&H adatai szerint az utasbiztosítások 75 százalékát az ügyfelek a K&H saját felületén kötik meg. Az utazók 12 százaléka az indulás napján, míg 31 százalék az utazás előtt egy nappal gondoskodik erről. Az igénybe vehető extra szolgáltatások közül pedig még mindig a gépjármű assistance a legnépszerűbb.

a K&H biztos jövő index

A K&H és a Free Association a biztos jövő index keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és annak várt változásait vizsgálják: jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A K&H biztos jövő index a 9 részindex súlyozott átlaga. A 2017 második negyedévében az index +5,5 ponton áll. A kutatásban 500 fő vett részt. Az adatfelvétel 2017. május 26 és június 6. között volt.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint 

K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • www.kh.hu