K&H: italboltot szeretne a libegő, a szegedi dóm pedig virágost
ezeket látnák a magyarok a nevezetességek közelében
Az ismert nevezetességek, turistalátványosságoknál is szükség lenne új üzletekre és szolgáltatásokra - legalábbis ez derül ki a már több mint 2 hónapja futó K&H: üzletet ide! programból, amely lehetővé teszi, hogy bárki megmondja, milyen üzlet hiányzik a környékéről.
A budapesti libegőnél italboltot létesítenének a szavazók, a közelben lévő - János-hegyi - Erzsébet-kilátóhoz pedig a szavazók szerint egy hotel is elférne. Az aggteleki cseppkőbarlangnál gyógyszertár hiányzik a programban résztvevők szavazatai alapján.
Virágüzlet több helyen is elkelne: a szegedi Dóm tér közelében és a debreceni Nagytemplom mellett is szükség lenne rá. A soproni Tűztoronyhoz pedig játékboltot és sportruházati boltot tennének a szavazók. A pákozdi csata emlékműve mellé ATM kellene, de a településen lakók egy uszodát is telepítenének, annak ellenére, hogy a közelben van a Velencei-tó.
verhetetlen a vegyesbolt
A K&H üzletet ide! programjának lényege, hogy helyiek igényeit összekösse a piaci kínálattal. Így a program keretében bárki bejelölheti egy online térképen, hogy pontosan melyik településre, milyen boltot vagy szolgáltatást szeretne. Az országos adatok szerint egyébként a legtöbben vegyesboltot szeretnének, ez az üzlettípus kapta a szavazatok több mint 10 százalékát, második helyen a pékség áll 6 százalékkal, a harmadik pedig a fitneszterem 5 százalékos eredménnyel.
A külföldön már bevált kezdeményezést Martin Jarolim, a K&H Bank lakossági üzletágért felelő vezérigazgató-helyettese sikeresnek tartja. Az indulás óta eltelt több mint két hónap alatt ugyanis az online térképet 240 ezren látogatták, összesen közel 17 481 üzletre helyeztek el azon, a kijelölt üzletekre pedig 46 ezer szavazat érkezett. Ezek az adatok pedig meghaladják a várakozásokat. A K&H szerint a jövő év végéig mintegy 350 ezer látogató keresi majd fel az interaktív felületet, és 20 ezer fölötti ötletet eredményezhet a program.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu