K&H: megjött a benzinszámla, havi 22 ezerről szól

az autósok 7 százaléka havi 50 ezernél többet hagy a benzinkutakon

Egyre többet autóznak a magyarok, tavaly a 30-59 évesek 73 százaléka használta rendszeresen autóját, szemben az egy évvel korábbi 71, illetve a 2016-os 60 százalékkal - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az üzemanyagszámla havonta átlagosan 22 ezer forintra rúg, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Az emberek 80 százalékának van autója, a budapestieknél 69 százalékos ez az arány, míg a nyugati megyékben élőknél már 80 százalékos. Az 50-es korosztály tagjainak pedig közel 90 százaléka rendelkezik gépkocsival. A sofőrök legnagyobb része, 86 százaléka tart attól, hogy valaki nekimegy az autójának.

Két év alatt jelentősen nőtt az autóhasználók tábora a K&H biztos jövő felmérése szerint: 2018-ban a 30-59 éves magyarok 73 százaléka hetente többször ült kocsiba, szemben a 2017-ben mért 71 százalékkal, illetve a 2016-os 60 százalékkal. A kutatásból kiderül az is, hogy a férfiak 82 százaléka autózik rendszeresen, a nőknek azonban csak a 65 százaléka. Az országon belüli különbségeket jól mutatja, hogy a fővárosban a rendszeresen autózók aránya 60 százalék alatti, a nyugati országrészben viszont meghaladja a 80 százalékot.

22 ezres benzinszámla és több mint 13 éves autók

A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek átlagosan 13 éves autókkal közlekednek, ez valamivel alacsonyabb a hivatalos KSH-adatnál, amely szerint a magyarországi személyautók átlagosan több mint 14 évesek. Az autók életkorában komoly eltérések vannak az országon belül: a keleti országrészben élők 49 százaléka több mint 15 éves kocsival autózik, ezzel szemben a fővárosban az autósok mindössze 29 százalékánál jött ki a 15 évet meghaladó átlag.

Az autósok 2018-ban havonta átlagosan 22 ezer forintot költöttek üzemanyagra, ez 12 százalékos éves emelkedésnek felel meg, lényegében megegyezik az üzemanyagok drágulásával. A KSH-adatok szerint ugyanis 2018-ban a benzin átlagára 381 forint volt, a gázolajé pedig 395 forintot tett ki, ami 7 és 11 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. Az autósok 19 százaléka havonta 20-30 ezer forintért vásárolt tavaly üzemanyagot, 13 százalékuk 30-50 ezer forintot tankol el, és 7 százalékos azoknak az aránya, akik több mint 50 ezer forintot hagytak a benzinkutakon egy-egy hónapban.

Egy év alatt egyébként a megkérdezett autósok átlagosan 16 ezer kilométert vezetnek, ami lényegében megegyezik a 2017-es adatokkal. A férfiak továbbra is sokkal többet (átlagosan 20 ezer kilométert) vezetnek mint a nők (átlagosan 12 ezer kilométer évente).

az autóra leselkedő veszélyek

A K&H biztos jövő indexe azt is megvizsgálta, mitől tartanak leginkább az autósok. A válaszok alapján az érintettek döntő része - 86 százaléka - azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy valaki más sérülést okoz az autójukban.  A kocsifeltörést a megkérdezettek 62 százaléka mondta reális veszélynek, 61 százalékuk szerint pedig félő, hogy belföldi úton lerobban az autó. Többségben vannak azok is, akik attól tartanak, hogy saját hibájukból törik össze az autót. Ez a nőkre jellemzőbb, 61 százalékukra igaz, a férfiaknál 52 százalékos az arány. Viszont jóval kevesebben félnek attól, hogy ők okoznának másnak kárt, arányuk mindössze 52 százalék.

a biztos jövő felmérésről

A K&H és a Free Association a biztos jövő felmérés keretében a magyarok biztonságérzettel és jövőképpel kapcsolatos várakozásait vizsgálja. A kutatásban a biztonságérzetet leginkább befolyásoló tényezőket és annak várt változásait vizsgálják: jelenlegi, rövid és hosszú távú anyagi biztonság; közbiztonság, ingatlanokkal kapcsolatos félelmek, természeti csapások, közlekedésbiztonság, járművek biztonsága és utazás. A kutatásban 500 fő vett részt. Az adatfelvétel 2018. november 16. és 27. között zajlott.

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • www.kh.hu