K&H: melyik üzlet Magyarország kedvence?
Gyakorlati segítséget nyújt a K&H a kis- és középvállalkozásoknak: a K&H: üzletet ide! program eredményei megmutatják, hogy az emberek milyen üzleteket, boltokat szeretnének a szomszédjukba. Elsősorban élelmiszer-üzletekre lenne szükség: a résztvevők 30 százaléka szeretne ilyet a közelébe. Az országon belül vannak jelentős különbségek is: a budapestiek például az országos átlagnál több vendéglátóhelyet és élelmiszerüzletet szeretnének.
Szeptemberben indult el Magyarországon a K&H: üzletet ide! programja, amelynek keretében bárki szavazhat egy online térképen, hogy milyen üzletet, szolgáltatást látna szívesen közvetlen közelében. A program a lakossági igények felmérésével a kis- és középvállalkozások számára is segítséget nyújt, a cégek pontosan láthatják, mire van igény.
A K&H szerint a kkv-k fejlődését a hitelezés is segíti, hiszen a hitelfelvételi kedve nőtt ezeknek a cégeknek az idén, köszönhetően részben az alacsony kamatkörnyezetnek és a jegybanki hitelprogramnak. A K&H az idei év első 10 hónapjában 4,5 milliárd forint hitelt helyezett ki a kkv-ügyfeleinek, ami éves szinten 14 százalékos növekedésnek felel meg. Október végén a kkv-k hitelállománya a K&H-nál meghaladta az XX milliárd forintot, ami XX százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.
élelmiszer a topon
A szavazatok szerint az emberek elsősorban élelmiszerüzletet szeretnének a szomszédságukban, a második helyen pedig a szabadidős szolgáltatások, míg harmadikként a szaküzletek (többek között a drogériák, ruházati üzletek vagy barkácsboltok) végeztek. Országos szinten nézve a szavazók 30 százaléka látna szívesen élelmiszerboltot, míg Budapesten 37 százalék. Az élelmiszerüzlet kategóriában legtöbben vegyesboltot és pékséget szeretnének.
Területi szinten jelentős eltéréseket mutatnak az eredmények. Vendéglátóipari egységekből a szavazók szerint még mindig nincs elég Budapesten: 16 százalékos volt a fővárosi arány, szemben az országos 14 százalékkal. A vendéglátás esetében az éttermek, cukrászdák, kávézók hiánya szembetűnő, ezzel szemben a sörözők és bárok nem voltak annyira népszerűek a szavazók körében. Pest megyében, Észak-Magyarországon, Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon a szabadidős és utazással kapcsolatos szolgáltatásokra lenne az országos átlagnál nagyobb szükség. Szintén az átlagosnál nagyobb kereslet mutatkozik szaküzletek iránt az ország négy régiójában is: az észak-alföldiben, a dél-alföldiben, a nyugat-dunántúliban és a dél-dunántúliban. Ezeken a helyeken leginkább drogériákra, ruházati üzletekre és barkácsboltokra van igény.
hiányoznak a fitnesztermek is
A szabadidős lehetőségként leginkább fitneszteremre, wellnesslétesítményre, uszodára vágynak az emberek. A játszótér, a futó- és sportpálya kevésbé népszerű. Összességében országosan a fitnesztermek a harmadik legnépszerűbb kérésnek bizonyultak a vegyesboltok és a pékségek után. Ez egyben azt is jelenti, hogy a résztvevők szavazatai alapján országszerte több mint 800 fitneszteremre lenne szükség, a különböző helyszíneken igényelt termekre több mint 2400 szavazat érkezett. A budapestiek például több mint 300 fitnesztermet nyitnának, ezekre többek között a Ferencvárosban, a Nemzeti Színház közelében vagy Gazdagréten a lakótelep mellett lenne igény.
A szolgáltatások kategória esetében leginkább bankautomatákat telepítenék a közelükbe az emberek, a legtöbb ilyen automata a Közép-Dunántúlról hiányzik. Másodikként a posták, harmadik helyen pedig a csomag átvételi pontok futottak be.
vásárlói elvárások
A külföldön már bevált kezdeményezést Rajna Gábor, a K&H banki értékesítési igazgatója sikeresnek tartja. Decemberig ugyanis már több mint 250 ezer látogatója volt a térképnek, és közel 47 ezer szavazat érkezett a több mint 17 ezer boltra és szolgáltatásra országszerte. A K&H szerint a jövő év végéig mintegy 350 ezer látogató keresi majd fel az interaktív felületet, és 20 ezer fölötti ötletet eredményezhet a program.
A K&H azt is felmérte, hogy melyek a legfontosabb tényezők egy-egy bolt vagy szolgáltatás esetében. A nyitásnál a kedvező ár mellett nyitási akciókkal, ismert, megbízható termékekkel lehet ösztönözni a vásárlókat, hogy bizalmat szavazzanak a boltnak. Egyre fontosabbnak tartják a vevők azt is, hogy az adott vállalkozás interneten is adjon információkat magáról és termékeiről. Ahhoz pedig, hogy egy vásárlóból rendszeresen visszatérő, törzsvásárló legyen, fontos a bankkártyás fizetési lehetőség is.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. szeptember 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 800 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint (ebből 2015-ben 55 milliárd forint) adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 255 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 625 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 33,4 milliárd forint
K&H Biztosító 2016 III. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,87 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 155,4 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,26 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,22 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu