K&H: mi van az egyetemisták kívánságlistáján?

A pécsi egyetemisták többek között mozit és virágost, míg a szegedi diákok például kávézót és hentest hiányolnak az egyetem mellől. A budapesti ELTE diákjai szakboltokat és ATM-et, míg a Semmelweis Egyetemnél vegyesboltot és zöldségest látnának a helyiek a legszívesebben – derült ki a K&H: üzletet ide! program eredményeiből.

Szeptember óta összesen több mint 17 ezer üzletet “kértek” a szavazók a K&H: üzletet ide! programja keretében, november elejéig 46 ezer szavazat érkezett az üzletekre, az online térképet pedig 240 ezren látogatták. A program keretében ugyanis bárki bejelölheti egy online térképen, milyen üzletet vagy szolgáltatást látna legszívesebben a környékén. 

A részeredményekből kiderül az is, hogy például a pécsi, a győri, a szegedi, a debreceni, a miskolci és budapesti egyetemek közeléből milyen üzleteket vagy szolgáltatást hiányolnak leginkább a helyiek. 

Az ELTE budapesti, Múzeum körúton lévő épülete közelében többen játékokat, számítógépes eszközöket, valamint zenével és filmmel foglalkozó szakboltot látnának szívesen. Emellett ATM-re is érkezett szavazat, sőt, olyan is van, aki a jogtudományi kar épületéhez óra- és ékszerboltot szeretne. A Budapesti Műszaki Egyetem XI. kerületi épületeinél éjjel-nappalit, éttermet és kávézót hiányolnak a szavazók, míg a Semmelweis Egyetem V. és VIII. kerületi karainál vegyesboltot, zöldségest is érdemes lenne nyitni a kérések alapján. Pár lépésre az egyetemtől, a Corvin közben pedig egy játszótér is színesíthetné a környéket a vélemények szerint. 

mit kérnek Pécsen vagy Győrben? 
A győri Széchenyi István Egyetem mellé drogériát és rövidárú-méteráru üzletet is kértek a szavazók. A közelében lehetne még hentes, zöldséges vagy bankfiók is. Pécsen, az egyetem épületétől pár utcára, mozira és virágosra is van igény. Ahogy egyébként pékség, borozó-söröző és bowlingpálya is szerepel a kívánságlistán. 

egyetemi hentes? 
A pécsi igényekhez hasonlóan a Szegedi Tudományegyetem belvárosi épülete mellé is elférne egy borozó-söröző, valamint egy virágos, de kávézóra is érkezett szavazat. Emellett éttermet és hentest is szívesen látnának a szavazók. Az egyetem közelében lévő hentes nem szegedi specialitás, ugyanis a Miskolci Egyetem épülete közelében is szükség lenne rá. A miskolciak emellett még gyógyszertárat, vegyesboltot, valamint italboltot telepítenének az egyetem szomszédságába. 

A Debreceni Egyetem főépületéhez bankfiókot, pár utcányira onnan pedig egy ATM-et, és éttermet is kértek a szavazók. A bowlingpályát itt is el tudnák képzelni a voksolók, de egy pékség és egy cukrászda sem lenne a helyiek ellenére.

A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink: 

K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 23 milliárd forint 

K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9181
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu