K&H sajtóinformáció az új cafetéria szabályozással kapcsolatban
2016. június 3-án jelent meg az Országgyűlés honlapján a cafetériával kapcsolatos új szabályozási tervezet, melyet a 2017-es adócsomag keretében meg is szavazott a parlament.
A mai nappal a parlament által elfogadott tervezet szerint a cafeteria keretet kétfelé választják, a magánszférában 100 ezer forint készpénzre és 350 ezer forint SZÉP Kártya összegre. Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője szerint ez a megoldás a munkáltató addicionális befizetését nem érinti, azt a munkáltató továbbra is (magasabb adózással) meg tudja tenni. Munkavállalói oldalon a 100 ezer forint készpénz pozitív lehet a Bank szakértője szerint, hiszen szabadabban fel lehet majd használni, mint a SZÉP Kártyára utalt összeget.
“Egyelőre nehéz megmondani, hogy abban az esetben, ha kisebb, mint 450 ezer forint a cafeteria keret, hogyan fog megoszlani a készpénz és a SZÉP Kártya aránya. Amennyiben fix a 100 ezer forint maximum meghatározott összeg a készpénzes részre, akkor az jelentősen visszavetheti a SZÉP Kártya népszerűségét, alkalmazását” – fogalmazott Kovács Viktor Zoltán.
Emellett megemlítendő, hogy az új szabály a SZÉP Kártya mellett is több változást tartalmaz. Több korábbi tétel kikerül, valamint bekerül új kedvezményes elem is (lakhatási támogatás). Kovács Viktor Zoltán véleménye szerint az egészségpénztári tagság kikerülése a körből megnövelheti a SZÉP Kártya „szabadidő” zsebének nagyobb mértékű felhasználását, tekintve, hogy ott humán egészségügyi szolgáltatások is igénybe vehetők (orvosi diagnosztika, sport és gyógyászati szolgáltatások).
A K&H-nál egyébként azon fő kártyák darabszáma, amire már legalább egyszer érkezett feltöltés közel 130 ezer darab. A jóváhagyott feltöltés összege összesen 29 197 103 ezer forint, az átlagos összeg kártyaszám/feltöltés 227 ezer forint.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hitel jellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
főbb adataink:
K&H Bank
2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 234 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 568 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint
K&H Biztosító
2016. március 31-én:
sajáttőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,56 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 149,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,16 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,84 milliárd forint