K&H: több mint 100 kárbejelentést hozott a vihar

A heves esőzések és az erős szél miatt több mint 100 kárbejelentés érkezett a K&H biztosítójához szerda óta, a károk átlagértéke pedig meghaladta az 55 ezer forintot - közölte a társaság.

A heves esőzéssel érkező viharos időjárás országszerte károkat okozott. A K&H biztosítójának összegzése szerint péntek reggelig 103 kárbejelentés érkezett a társasághoz. A károk becsült értéke összesen 5,7 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kárösszeg több mint 55 ezer forint.

A K&H Biztosító adatai szerint 2017 első két hónapjában a viharokhoz, nagy esőzésekhez kapcsolódóan a lakás és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 307 darab kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 52 ezer forint volt a tényleges kárösszeg. A leggyakoribb káreset idén az eddig tapasztalatok szerint a tetőbeázás volt.

Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért felelős vezetője szerint érdemes elővigyázatosnak lenni, ellenőrizni a tetőt, a vízelvezetőket, nyílászárókat még a viharszezon előtt, ha pedig mégis bekövetkezik a kár, akkor kulcsfontosságú a megfelelő dokumentálás.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat.  A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül.  A K&H 2016. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 705 milliárd forintos állományával rendelkezett.  A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016. év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 260 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 826 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint

K&H Biztosító 2016. év végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 13,4 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 158 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 4,3 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs Igazgatóság

  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu