kedvet kaptak a fiatalok a lakásvásárláshoz
A K&H pályakezdők jóléti index első negyedéves adatai nem mutatnak jelentős változást a fiatalok önállósodási kedvében, többségük továbbra is a szülői házban él. Azok azonban, akik elköltöznének a szülőktől, az önállósodás első lépését saját lakás megszerzésével képzelik el. A megtakarítási célok között is első helyre lépett a lakásra gyűjtés.
A 19-29 éves városi fiatalok 61 százaléka még a szülőkkel együtt él, és kevesebb, mint negyedüknek fontos csak az, hogy önálló háztartásba költözzön. A megkérdezettek közül főleg a nők, az idősebbek és a Budapesten lakók szeretnének önállósodni. A korábbi negyedévekben az elköltözni vágyók számára az albérlet volt a legvalószínűbb megoldás a különköltözésre. Most a válaszadók 40-40 százaléka említette azt, hogy a saját lakás vásárlásban illetve lakásbérlésben gondolkozik.
„Fontos változás figyelhető meg a megtakarítások célját illetően is, bár félretett pénze továbbra is csak a fiatalok alig több mint harmadának van. Míg korábban a takarékoskodók közül legtöbben azt válaszolták, hogy általános tartalékot szeretnének félre tenni, most a lakás került az első helyre a megtakarítási célok között. Méréseink óta most a legmagasabb azoknak az aránya, akik az önállósodás útját saját lakásban képzelik el, amiben bizonyára nagy szerepe van a kedvező lakáshitel kamatoknak és hitelkonstrukcióknak” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
Budapesten a lakásvásárlás felé terelheti a fiatalokat az is, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen megemelkedett a lakások bérleti díja. Már nem ritka, hogy egy 40 négyzetméteres lakásért havonta akár 100.000 forintot kell fizetni, de a bérleti díj a belvárostól távolabbi kerületekben is közelíti a 60.000 forintot. Ezzel szemben egy 5 millió forintos, 20 éves futamidőre igényelt lakáshitel (THM 4,4%) havi törlesztőrészlete nem éri el a 31.000 forintot.*
„Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy a lakásvásárlására nyitott réteg megjelenése mellett nő azoknak az aránya is, akik egyáltalán nem akarnak vagy tudnak különköltözni” – tette hozzá Bába Ágnes.
A szülőkkel lakó fiatalok 26 százaléka egyáltalán nem akar még elköltözni a szülői házból, és ez az eddigi legmagasabb érték a K&H pályakezdők indexben.
A megkérdezett fiataloknak 12 százaléka tervezi, hogy a következő 3 évben vesz lakást. Közülük 22 százalék saját erőből szándékozik ezt megoldani, a többiek kisebb-nagyobb hitelt vennének fel.
A megtakarítások terén megfigyelhető, hogy a megkérdezettek kisebb körének van megtakarítása, de ahol van lehetőség félretenni, ott magasabb összeget tudnak megtakarítani. Az átlagos félretett összeg 698 ezer forint, a budapestiek 1,4 millió forint körüli összeget említettek, a kisvárosokban ennek negyedét, csak 375 ezer forintot.
*A fenti adatok a K&H Bank Zrt. 2015. április 1-jétől hatályos Hirdetményében szereplő, lakáscélú hitelekre irányadó K2 kategóriára irányadó feltételekkel, rendszeres bérátutalási kamatkedvezmény és lakásbiztosítási kamatkedvezmény figyelembe vételével kerültek megállapításra.
a K&H pályakezdők jóléti index méréséről
A K&H pályakezdők jóléti indexe megállapításához negyedévente 500, 19 és 29 év közötti fiatalt kérdeznek meg interneten kiküldött kérdőív segítségével, melyet a válaszadók önállóan töltenek ki. A megkérdezés a városi népességre terjed ki, és reprezentatív a nem, a korcsoportok, a befejezett iskolai végzettség és a régiók illetve településtípus tekintetében. A válaszadók az élet számukra legfontosabb területeit értékelik aszerint, mennyire elégedettek és mit várnak a jövőtől. A felmérés eredményeiből a K&H negyedévente teszi közzé a pályakezdők jóléti indexét. Az index -50 és +50 közötti skálán mért eddigi értékei:
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu