kelendőek a lakáshitelek, berobbantak a felújítási kölcsönök

Bár a teljes magyarországi lakáshitelpiacon az új szerződések összege 4,7 százalékkal csökkent az első negyedévben,  K&H-nál az új lakáshitel-szerződések összege 33 százalékkal emelkedett. Az otthonfelújítási hitelre is nagy az igény, közel 1300 fő nyújtott be igénylést összesen 6,5 milliárd forint értékben ezeknél a konstrukcióknál az átlagos hitelösszeg meghaladja az 5 millió forintot.

csökkenéssel szemben növekedés

Jelentősen növelte részesedését a lakáshitelpiacon a K&H az új szerződések összege alapján -  közölte a pénzintézet. 

A hivatalos jegybanki adatok szerint az év első három hónapjában éves összevetésben 4,7 százalékal 232 milliárd forintra csökkent a lakáshitelekre kötött összeg, a K&H-nál 33 százalékkal 42 milliárd forintra növekedett. 

Ennek eredményeként a bank a teljes piac 18,1 százalékát fedi le, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékkal. Az újonnan felvett lakáshitelek átlagos összege 13,9 millió forint, ez 18 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten, az átlagos futamidő pedig az érintett kölcsönöknél bő 17 év. 

erős kezdés a slágerhiteltől

„A lakosság hitelfelvétellel kapcsolatos terveit nem húzta át a járványhelyzet, sőt az otthonfelújítási program is katalizátorként hatott rá. Az, hogy a K&H-nál a pandémia alatt is kiemelkedő növekedést tudtunk elérni a piacon az annak is köszönhető, hogy a lakáshitelezési folyamatainkat végtelenül leegyszerűsítettük, melynek jelentős részét otthonról is el lehet végezni.” -  mondta Árva András, a K&H lakossági marketing szegmensének vezetője.

A pénzintézet adataiból látható, hogy az K&H otthonfelújítási kölcsön hamar népszerű lett. A hitelkérelmek volumene már meghaladta a 4,1 milliárd forintot, a folyósítások összege pedig elérte az 1,25 miliárd forintot. Egy-egy otthonfelújítási kölcsön esetében az átlagos hitelösszeg 5,3 millió forintot tett ki. 

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu