kezdődik a veszélyszezon rizikósabb kétkerekűek az utakon
A melegebb időjárás előcsalogatja a motorosokat, akik fokozott veszélynek vannak kitéve az utakon. Uniós adatok szerint a motorosok és segédmotorosok halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb a személyautósokhoz képest. Bár a motorok csak a járműállomány 4 százalékát adják, mégis a személyi sérüléssel járó baleseteknek a tizedét okozzák a motorosok április és szeptember vége között. A K&H biztosító összeállításából azonban az is kiderül, hogy bár a motorozás kockázatos, a motorosok esetében a 6300 forintos átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási díj alacsonynak mondható.
Az egyre melegebbé váló időjárás az utakra tereli a motorosokat. A hivatalos baleseti statisztikából pedig jól látható, mikor van a motoros szezon: 2014 második és harmadik negyedévében ugyanis a személysérüléssel járó közúti baleseteknek 10-11 százalékát okozták a motorosok és segédmotorosok, szemben az első és negyedik negyedévben mért 5-6 százalékkal.
A K&H biztosítója szerint a motorosoknál a kockázat eltér az autósokétól. Riasztó az az uniós adat, amely szerint a motorosok és segédmotorosok halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb a személyautósokhoz képest. A magasabb baleseti kockázatot az is mutatja, hogy a teljes járműállományt tekintve az autóknál jóval alacsonyabb a motorok aránya, az arányokat nézve a motorosok mégis több balesetet okoznak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a teljes magyarországi járműállomány 4 százalékát adják a motorkerékpárok, a motorosok pedig a balesetek 5-11 százalékát okozták a múlt év egészében. Ezzel szemben a személyautók az összes jármű több mint 80 százalékát adják és a balesetek okozásában 57-66 százalék körüli az autósok aránya.
„A motorosok mindenképpen nagyobb veszélynek vannak kitéve az utakon mint az egyéb gépjárművekkel közlekedők, hiszen ők sokkal védtelenebbek a közlekedés során és észrevenni is sok esetben nehezebb őket.” – mondta Kaszab Attila, a K&H biztosítójának vezérigazgató-helyettese, nem életbiztosítási és működésfejlesztésért felelős vezetője. A leggyakoribb káresemények az előzések és az irányváltoztatások közben következnek be. A gépjárművekben bekövetkező általános kárérték a motoros baleseteknél a tavaly rendezett ügyekben 215 ezer forint volt, a legmagasabb kifizetés pedig 1,8 millió forint volt, de ezek az összegek nem tartalmazzák a személyi sérülésekre kifizetett kártérítéseket.
Kaszab Attila azt is elmondta, az átlagos kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) díj a motorosok esetében 6 300 forint, ami nagyjából megegyezik a korábbi években jellemző díjakkal. A motoros balesetek nagy részében csak a vezető ül a motorkerékpáron, és rá nem terjed ki a kgfb. Ez magyarázza az alacsony kgfb-díjakat.
A biztosítási díjakról Kaszab Attila elmondta azt is, hogy a biztosítók az árazásnál az átalakuló közlekedési szokások, valamint a folyamatosan változó alkatrész- és üzemanyagárak hatásait is figyelembe veszik. „Bár a kgfb-díjak lassú emelkedése látható a biztosítási piacon, a motorkerékpárok éves átlagos díja még mindig kifejezetten alacsonynak mondható”- tette hozzá a szakember.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu