kezdődik az iskola! – így készüljünk fel rá
Még néhány hét hátra van az iskoláig, de a felkészülést már most érdemes elkezdeni. Ez azonban nemcsak a tanszerek beszerzését jelenti, jó, ha teszünk azért is, hogy gyermekünk testileg-lelkileg ráhangolódhasson az új tanévre, hiszen a kötetlen nyári hónapok után különösen nehéz lehet visszatérni az iskolapadba. A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program a gyermekek testi és lelki egészségének elkötelezett támogatójaként összegyűjtötte, hogyan segíthetik a szülők gyermekük iskolakezdését.
álljunk vissza az napirendre
Legkésőbb az utolsó héten kezdjük el felvenni az iskolaidőben megszokott ritmust. Álljunk vissza a korábbi napirendre: gyermekünk feküdjön le időben, és keljen fel egyre korábban. Figyeljünk arra, hogy türelmesek legyünk vele, hiszen az első napokban valószínűleg nem fog könnyedén menni a korán ébredés. Adhatunk neki akár valamilyen reggeli feladatot is, ami motiválja őt a felkelésre.
tornázzunk a hátizmok erősítéséért
A hátizmoknak és a testtartásnak különösen nagy szerepe lesz szeptembertől, hiszen a gyermekünk nap mint nap táskát fog hordani. Fontos ezért, hogy erősítsük a hát- és törzsizmokat, javítsunk az esetleges tartáshibákon. A rendszeres mozgást egészítsük ki gerinctornával! Akár otthon, akár egy csoportos fitnesz óra keretében, szülőnek és gyermeknek egyaránt hasznos időtöltés a torna. Ha gyermekünk a rendszeres mozgás ellenére is panaszkodik a hátfájásra, vagy nem látunk javulást a tartásában, mindenképpen kérjük szakember segítségét.
oldjuk a stresszt beszélgetéssel, olvasással
Gyermekünk szoronghat az iskolakezdéstől, főleg, ha első osztályba megy, vagy valamilyen változás következik be az előző tanítási évhez képest, például új osztályfőnöke vagy új osztálytársai lesznek. Kis odafigyeléssel azonban enyhíthetünk ezen. Beszéljünk minél többet az iskoláról, a tanárokról, a tantárgyakról, és enyhítsük a feszültségét olvasással is! Az olvasás ugyanis nyugtató hatással bír, és remek eszköz lehet arra is, hogy minél több pozitív információt adjunk át az iskoláról. Nézzünk új könyvek után, vagy akár írjunk mi magunk olyan suli történetet, amelyben a főszereplő hasonló félelmekkel küzd, mint gyermekünk. Választhatjuk például Tomori Anita: Az ovinak vége, irány az iskola! vagy Janikovszky Éva Már iskolás vagyok! című klasszikusait.
ruházkodással is készüljünk az őszre
Nézzük át gyermekünk őszi ruhadarabjait! Próbáltassuk fel vele a pulóvereket, nadrágokat, cipőket és kabátokat. Különösen érdemes már most felmérni, hogy mire lehet szükség, hiszen a nyári leárazásokon jó áron találhatunk őszi/téli ruhadarabokat is. Egy jó hangulatú vásárlással vagy egy kedvenc ruhadarabbal pedig nemcsak az őszre készülhetünk fel, gyermekünket is motiválhatjuk az iskolakezdésre.
mielőbb szerezzük be a tanszereket!
Semmiképp se hagyjuk az utolsó pillanatra a tanszerek beszerzését. A legtöbb szupermarketben már megjelentek a füzetek, tollak, körzők és vonalzók széles választékai, érdemes ezért már most megvásárolni a szükséges eszközök nagy részét. Az árak mellett figyeljünk a minőségre is, hiszen az alacsony színvonalú tanszerek sok bosszúságot okozhatnak gyermekünknek: az olcsóbb papír könnyedén elszakadhat, a rossz minőségű radír foltot hagyhat a füzeten.
a K&H gyógyvarázs programról
A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 618 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Eddig összesen 389 alkalommal támogatott gyermekegészségügyi intézményeket a K&H Csoport, lefedve az ország egész területét.
A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 48 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de már a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint
Kapcsolattartó
Józsa Renáta
Well PR Ügynökség- +36 1 350 7390/116
- r.jozsa@well.hu