K&H: kivárnak a vállalatok az innovációval
a hatékonyságnövelő digitalizáció a magas infláció nyertese
A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.
Hiánypótló kezdeményezésként 2021 elején indította újtára a K&H saját innovációs indexét, amely időről időre megmutatja, hogy hol áll a magyar gazdaság az innovációs versenyben és a gazdaság szereplői milyen fejlesztésekkel készülnek a jövőre. Az összkép most nem túl fényes: a K&H innovációs indexe a kezdetek óta alig mutat életjelet a magyar gazdasági szereplőknél: 2023 első félévében is csupán 28 pontot ért el, vagyis az előző félévhez képest változatlan. Az index indulásakor ez az érték még 31 pont volt – alig magasabb, mint napjainkban. Jelenleg az ellentétes erők kioltják egymást, hiszen a digitális innováció alindexe 2 pontot nőtt, míg az innovációs stratégia alindexe 2, a megvalósult innovációk alindexe 1 pontot csökkent.
ördög a részletekben
Az ördög persze a K&H innovációs indexe esetében is a részletek között bújik meg. „Ellentétes erők hatnak az innovációs indexre” - nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki hozzátette: miközben a vállalatok kevesebb figyelmet fordítanak innovációs stratégia készítésére, nem tévesztik szem elől a digitális átállás jelentőségét”. Egyelőre azonban a piaci helyzet, a cégek növekvő költségei nem kedveznek új termékek és szolgáltatások bevezetésének, így inkább belső folyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni, és ebben kiemelkedő szerep jut a digitalizációnak. Ennek jelentőségével minden vállalatvezető tisztában van: számottevően (fél év alatt 29 százalékról 42-re) nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a legfontosabb, de legalább is nagyon fontos feladataik közé sorolják saját digitális átállásukat. A digitális alindex annak ellenére nőtt, hogy közben jelentősen visszaesett az egyik komponense: a korábbi 48 százalékról 41 százalékra - a 2 évvel ezelőtt mért szintre - esett vissza azon cégek aránya, amelyeknek a felmérést megelőző két évben volt jelentősebb digitális fejlesztésük.
Ezenkívül néhány érdekes tendencia is kiolvasható az adatokból. Mindenekelőtt az, hogy minél nagyobb egy cég árbevétele, annál magasabb az innovációs indexe is. A K&H innovációs index a 4 milliárd forint árbevételt meghaladó vállalatok körében a legmagasabb. Ha ágazati bontásban vizsgáljuk az innovációkat, megfigyelhető, hogy a mezőgazdasági cégeknél (29 pontról 18-ra), az iparban és az építőiparban (31 pontról 26-ra) zuhant a mutató. Az ország nyugati régióiban működő cégeknél 6 ponttal 29 pontra nőtt, Közép-Magyarországon 2 pontot csökkent a K&H innovációs index - de valamennyi régió indexe a 28-29 pont körül szóródik.
trendszerű digitalizáció
Markáns különbségek figyelhetők meg az ütemesen és trendszerűen növekvő digitális alindex esetében. A digitális átállásban elsősorban a kereskedelem és a szolgáltatási szektor jeleskedik; itt is elsősorban azok a cégek, amelyek árbevétele eléri vagy meghaladja a 4 milliárd forintot. A nyugat- és közép-magyarországi régiókban nagyobb a cégek digitális innovációs aktivitása, mint az ország többi részében.
Az innováció legfontosabb hajtóerői között szerepel az a vállalatvezetői szándék, hogy hatékonyabb, gyorsabban reagáló működést alakítsanak ki; javítsák a termékek és szolgáltatások minőségét, illetve alkalmazkodjanak a vásárlók igényeihez. „Ez persze csak elméletben van így” - fűzte hozzá Németh Balázs” - „mert sem a termelésben, sem egyéb területen nem voltak jelentős fejlesztések. A vállalatok inkább a háttérfolyamatokat igyekeznek hatékonyabbá tenni”. Ezt támasztják alá az adatok is, amelyek szerint csökkent az elmúlt két évben gyártási eljárásait vagy szolgáltatási folyamatait megújítók aránya, a következő évre ezt tervezők aránya azonban némileg emelkedett.
csökkenő önbizalom
Az innovációt leginkább gátló tényezők között a cégek a forráshiányt, a támogatások elnyerésének nehézségét és bizonytalanságát említették, amellett, hogy sokan úgy vélik: a korábbi innovációk még elégségesek a piaci elvárások kielégítésére. A nem túl rózsás helyzetben a vállalatok önképe is romlott: 70 százalékról 59-re csökkent az önmagukat innovatívnak tartók aránya és nem emelkedik az írott innovációs stratégiával rendelkezők aránya sem.
A gazdasági válság miatt ismét kevesebb cég tervez legalább annyi innovációt a következő 2 évre, mint amennyi az elmúlt 2 évben volt. A terveknek azonban gátat szabhat, hogy ismét 10 százalék alá csökkent a vállalatok árbevételének innovációra, újításra fordított aránya.
„A K&H innovációs indexéből és azt alátámasztó adatokból az olvasható ki, hogy az innováció elsősorban nem az új termékkel, szolgáltatással való piacra lépést szolgálja, hanem a vállalati hatékonyság növelését célozza” - foglalta össze Németh Balázs, aki szerint előremutató, hogy egyre több vállalat ismeri fel a digitális transzformáció jelentőségét, és immár a tervek sem csökkennek tovább.
A K&H innovációs index
A K&H 2021 első féléve óta immár ötödször készített átfogó felmérést a magyarországi közepes és nagyvállalatok körében az innovációról. Az adatfelvételre 2023. március 21-e és április 11-e között került sor. 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot és a nemzetgazdasági súlyuknak megfelelően szerepel benne minden ágazat, illetve régió. Az 52 kérdésből álló kérdéssorból összesen négy, úgynevezett kompozit alindexet hoztak létre, amelyek eltérő súllyal szerepelnek a főindexben.
Kapcsolattartó
K&H Kommunikáció
- sajto@kh.hu