közel 1000 bejelentés, a kár több mint 90 millió forintra tehető

ez az elmúlt hosszú hétvége mérlege a K&H Biztosítónál

A gépjárművek mellett a lakásokban is kárt tett a múlt heti hosszúhétvégén a hófúvás és szélvihar, közel 1000 bejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz. Az eddig bejelentett esetek kárösszege meghaladja a 90 millió forintot. Az előrejelzések szerint, az elkövetkezendő napokban is hasonló időjárási körülményekre kell számítani.

A múlt hétvégi események kapcsán a biztosítók igyekeznek, hogy a lehető leggyorsabban befejeződjön a kárfelmérés, és a károsultak megkaphassák az őket illető kártérítést. A kivételes helyzetre tekintettel a casco biztosítással nem rendelkezők a kgfb biztosítójuk felé is jelezhetik az őket ért balesetet. 

„Eddig 230 gépjármű kárbejelentés érkezett társaságunkhoz az elmúlt márciusi hosszú hétvége baleseteivel kapcsolatban, melyek közül 15 az autópályákon kialakult tömegbalesetekhez kapcsolódik. A károk felmérésén folyamatosan dolgozunk, ezért pontos kárösszeg adatokkal még nem rendelkezünk, de az optimista becslések szerint is meghaladja majd az 60 millió forintot az ügyfeleink által elszenvedett kár” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese

Kaszab Attila elmondása alapján egészen furcsa baleseteket is eredményezett a rendkívüli időjárás: „A nagyon rossz látási viszonyok között előfordult olyan eset is, hogy a sofőr nem látta hol az aszfalt széle és árokba hajtott. A mögötte haladó autó vezetője, szintén nem látott tisztán és az előtte haladó kocsi fényeit követve igyekezett tájékozódni, ami ez esetben egyenesen az árokba vezette, tehát sajnos mindketten az árokba hajtottak. Szeretnénk elkerülni az előző hosszú hétvége baleseteit, mivel az ország bizonyos részein a következő napokban is havazásra, hófúvásra számíthatunk, arra kérünk mindenkit, hogy mielőtt elindulnak, tájékozódjanak az aktuális és várható időjárásról, útviszonyokról.” 

Magyarországon az elmúlt években nem volt példa olyan méretű tömegbalesetre, melynek kárrendezését az egyes társaságok ne tudták volna elvégezni. Ha a mostani, 40-50 résztvevős baleseteknél is a megszokott menetben próbálnák megállapítani a felelősségi jogalapot, az évekig tartana, és még az eredménye se lenne garantált – ezért alakítanak operatív csoportot a hazai biztosítók szakértői. 

Nehéz elképzelni, de más országokban mindennaposak a 30-40 autót érintő esetek, tömegkarambol alatt pedig valami egészen mást értenek. A legtöbb tömegbaleset otthona az Egyesült Államok. Rengeteg amerikai mindenhova autóval jár, hatalmas a forgalom. A március közepi hazai időjárásra emlékeztető körülmények között, nulla látótávolság mellett ütközött össze 103 jármű idén januárban, Ohióban. Tavaly Texasban sűrű köd okozott karambolt, ami a rossz látási körülmények között láncreakciót indított el és végül 140 autót érintett. A történelem legnagyobb közismert balesetei viszont máshol történtek: 2005-ben Helsinki közelében hóvihar, 2011-ben Sao Paulo környékén sűrű köd által korlátozott látási viszonyok okoztak tömegkarambolt, mindkét esetben közel 300 autó részvételével.

 „Bár igazán nagy port a közúti problémák kavartak a hosszú hétvégén, a hófúvás és a viharos szél nagyon sok lakásban is kárt tett. Rengeteg bejelentést kaptunk, melyek közül péntek délig már több mint 700-at sikerült feldolgoznunk. A lakáskárok esetében is csak becsülni lehet, a kárösszegek együttese a 35 millió forintot is meghaladhatja.” – tette hozzá a K&H szakértője. 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 215 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2462 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 20,5 milliárd forint

K&H Biztosító 
2012. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 106,2 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu