közel tízezer józsefvárosi iskolás vizsgálatát teszi lehetővé az új audiométer

20 éves elavult audiométerét cserélhette le a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ a K&H gyógyvarázs program jóvoltából. Az új eszközzel a védőnők ezentúl évente közel 10 ezer diák hallásvizsgálatát végezhetik könnyedebben Józsefvárosban. A támogatás összegét a K&H munkatársai gyűjtötték össze az elsőként megrendezett karácsonyi vásárukon, melynek köszönhetően a józsefvárosi intézmény mellett az Igal Mentőállomás is új gyermekorvosi eszközökkel gazdagodott.

Az audiométer a gyermekellátás alapvető eszköze, mégis az orvosok, ápolók gyakran többtíz éves műszerrel kénytelenek dolgozni. A műszer a védőnők munkája során különösen fontos, hiszen ők végzik az iskoláskorú gyerekek hallásszűrését, amelyet hazánkban törvény* is előír. Az audiométerrel a halláskárosodás korán felismerhető, így döntő jelentőségű lehet a további kezelések meghatározásában. A K&H gyógyvarázs program jóvoltából a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ most 20 éves elavult audiométerét cserélhette le modernebb változatra, mely nagyban megkönnyíti a gyerekek éves szűrővizsgálatát. A támogatás a K&H munkatársainak köszönhető, akik a tavaly először megrendezett karácsonyi várásukon befolyt összeget ajánlották fel a gyermekegészségügy megsegítésére, hozzájárulva a józsefvárosi intézmény mellett az Igal Mentőállomás áldozatos munkájához is.

Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ átadó 2017

A K&H Csoport kiemelt figyelmet fordít a pénzügyi tudatosság, a vállalkozásösztönzés, a környezetvédelem és a gyermekegészségügy támogatására. K&H gyógyvarázs program az elmúlt 13 év alatt összesen 366 alkalommal segítette a gyermekegészségügyi intézményeket, összesen közel 600 millió forinttal. ”Munkatársaink évről-évre csatlakoznak a K&H gyógyvarázs programhoz, legyen szó akár pénzösszeg felajánlásáról vagy könyv és játékgyűjtésről. Ezt kiegészítve rendeztük meg tavaly első karácsonyi jótékonysági vásárunkat, ahol kollégáink saját készítésű süteményeket, ékszereket és egyéb kreatív alkotásokat árultak ugyancsak munkatársainknak a jó ügy érdekében. Az így összegyűlt közel 800 ezer forintos összegből támogathattuk most a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ és az Igal Mentőállomás munkáját, és ezzel a gyerekek teljes életét” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

“A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ számára az új audiométer lehetőséget ad a Budapest VIII. kerületében működő 23 tanintézmény 9336 tanulójának hallásszűrésére. Az iskolavédőnők szakmai munkáját nagyban segíti majd a korszerű eszköz, a diákok számára pedig a halláskárosodás korai felismerésével lehetővé válik az időben megkezdett, ezáltal eredményesebb kezelés” – mondta dr. Horváth Szilárd, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ főigazgatója.

a K&H gyógyvarázs programról

A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 598 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Az elmúlt 13 évben összesen 366 alkalommal támogatott gyermekegészségügyi intézményeket a K&H Csoport, lefedve az ország egész területét.

A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 49 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.

* 26/1997. (IX.3) NM rendelet 3. számú melléklete: „A nevelési-oktatási intézmény védőnője által önállóan ellátandó feladatok”

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint

K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint

Kapcsolattartó

Józsa Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390/116
  • r.jozsa@well.hu