közelebb a hozamcél
A befektetők által reálisan elvárt 3-5%-os hozamcél eléréséhez a mai alacsony kamatkörnyezetben nem kerülhetőek meg a részvénypiacok. Év vége felé közeledve pedig az adókedvezményekről sem lehet megfeledkezni, hiszen akár többszázezer forinttal is növelhető a megtakarítás - hívták fel a szakemberek a befektetők figyelmét a K&H prémium befektetői klub győri rendezvényén.
A mérsékelt növekedés miatt a jegybankok világszinten rajta tartják kezüket a piacokon, és folytatják az élénkítést, az alacsony kamatkörnyezet így várhatóan még jó ideig velünk marad. „A befektetők által elvárt 3-5%-os hozam ebben a kamatkörnyezetben ma már kihívást jelent, és nagyon gondosan összeállított portfóliót igényel. A rekord alacsony betéti kamatok és kötvényhozamok mellett nem lehet kockázatvállalás nélkül látványosabb hozamot elérni, így a részvénypiacokon is rajta kell tartani szemünket. A közvetlen részvénykitettséget azonban sok befektető kockázatvállalási hajlandósága nem engedi meg, így számukra védett formában - zártvégű alapok vagy vegyes alapokkal - javasoljuk a portfóliót kiegészíteni” - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója a K&H prémium befektetői klub győri rendezvényén.
hozamnövelés kockázat nélkül
A megfelelően összeállított portfólió mellett az olyan „ajándékhozamokat”, mint a kamatadó és ehomentesség sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen akár többszázezer forinttal növelhető vele megtakarításunk.
„A 2010-től használt tartós befektetési számla (TBSZ), illetve a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) esetében jövőre is fennmarad - befektetési időtávtól függően - az adókedvezmény vagy -mentesség, amivel a 16%-os kamatadó és 6% EHO megspórolható, ami együttesen a hozam 22%-át jelenti. Emellett bizonyos megtakarítási formáknál, így a NYESZ, a nyugdíjbiztosítás, az egészségpénztári befizetések és a magánnyugdíjpénztári befizetések esetében az adókedvezményen felül még 20%-os állami támogatás is igénybe vehető, adójóváírás formájában. Az éves befizetés nagyságától függően maximum 280.000 forint adójóváíráshoz azonban külön nyilatkozni kell, amire minden esetben felhívjuk a befektetők figyelmét, hiszen ezzel kockázatok nélkül tovább növelhető a megtakarítás hozama” - mondta el a befektetési szakember.
további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 884 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 242 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 610 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):23 milliárd forint
K&H Alapkezelő 2016. második negyedév:
teljes kezelt vagyon: 1 047 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 893 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 154 milliárd forint
K&H Biztosító 2016. második negyedév:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,18 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 159,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,43 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9950
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu