kulturális programokra pályázhatnak a hátrányos helyzetű településeken működő iskolák
Kulturális programokon való részvételre nyújthatják be igényüket azok az elmaradott településeken található általános iskolák, amik jelentkeznek a K&H a hátrányos helyzetűekért program előadó-művészeti pályázatára.
A K&H 2014 szeptembere óta működteti K&H a hátrányos helyzetűekért programját, amelynek célja, hogy segítse a kevésbé fejlett térségekben élő gyerekeket. A program a K&H négy kiemelt támogatási területén – a gyermekegészségügy, az előadó-művészet, a fiatalok oktatása és a sport területén nyújt segítséget az elmaradott térségekben élők számára.
A program részeként az elmúlt egy évben a K&H 15 alkalommal vitt el több mint 700 gyereket színházi, cirkuszi, zenei és táncelőadásokra. A K&H Biztosító felajánlásaként az idei tanévben ismét minimum 20 diákcsoportnak nyílik lehetősége különböző kulturális programokon való részvételre.
„Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődése a jelenlegi fiatal generáció jövőbeli okos döntésein múlik, így fontos, hogy a gyerekek minél szélesebb körű ismereteket szerezzenek, többek között kulturális élményekkel is gazdagodjanak” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „Egy színházi, zenei előadás ráadásul nemcsak gyarapítja ismereteiket és érzelmeiket, de a művek mondanivalóján keresztül a továbblépés, kitörés lehetőségét is megmutathatja a hátrányos helyzetű gyerekeknek, így a kikapcsolódás mellett célokat is adhat nekik.”
A K&H a 2015/2016-os iskolaév kulturális programjaira azok közül választja ki a kedvezményezett intézményeket, amelyek benyújtják jelentkezésüket a K&H a hátrányos helyzetűekért program előadó-művészeti pályázatára. A felhívásra olyan általános iskolák jelentkezhetnek, amelyek a 105/2015. (IV.23.) kormányrendelet alapján meghatározott kedvezményezett településeken találhatóak, diákjaik száma meghaladja a 200 főt, és a tanulók minimum 40%-a halmozottan hátrányos helyzetű.
A nyertes pályázók 30-50 jegyet kapnak egy kulturális programra – színházba, komolyzenei koncertre, cirkuszba, táncelőadásra – ahova a K&H Biztosító utaztatja a diákokat, valamint uzsonnáscsomaggal is kedveskedik nekik.
A pályázatra 2015. szeptember 25-ig lehet jelentkezni a pályázati anyagok leadásával.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 858 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. március 31-én. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 189 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 502 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,0 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 140,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint
Kapcsolattartó
Bodnár-Illés Zsófia
Well PR Ügynökség- +36 (1) 350 7390 /210
- zs.illes@well.hu