lehet kisebb a havi törlesztés

a K&H-nál kedvező feltételekkel váltható ki a meglévő lakáshitel

A háztartásoknak folyósított hitelek lassú, de folyamatos emelkedése figyelhető meg az utóbbi hónapokban, ami az egyre kedvezőbb teljes hiteldíj mutatójú konstrukcióknak is köszönhető. A K&H törlesztéscsökkentő hitelével akár évi 150 ezer forintot is megtakaríthatnak azon ügyfelek, akik meglévő lakáshitelük helyett szeretnének olyan megoldást, ami alacsonyabb havi törlesztőrészletet eredményez a számukra.

Ellentétben a környező közép-európai országok többségével, Magyarországon továbbra sem fordult meg az öt évvel ezelőtt elkezdődött tendencia, a lakossági hitelállomány folyamatosan csökken. Az utóbbi hónapokban azonban feléledni látszik a hitelfelvételi kedv, ami az átlagosan 10 százalék alatti teljes hiteldíj mutatójú lakáshitelek megjelenésének is köszönhető. A már régebb óta lakáshitellel rendelkező ügyfelek is élvezhetik ennek a folyamatnak az előnyeit, ha a meglévőnél kedvezőbb feltételeket kínáló konstrukciót választanak.

2014. január 20–tól igényelhető a K&H törlesztéscsökkentő hitel, amellyel kedvező kamatfeltételekkel (THM: 6,1-10,4%) válthatók ki a meglévő deviza vagy forint alapú lakásvásárlási hitelek. A K&H számításai szerint az új kölcsönnel – a korábban felvett hitelek jelenlegi kondícióinak átlagával összehasonlítva – éves szinten 150 ezer forint is megtakarítható, mind a deviza-, mind a forint alapú hitelek esetében, változatlan futamidő mellett is. (A példaként említett más banki hitelnél fizetett törlesztőrészlet kiszámításánál a 2011-ben folyósított forint alapú és a 2007-ben folyósított deviza alapú hitelek aktuális hirdetményében szereplő kondíciók átlagos mértékét vettük alapul egy 6 millió forintos és 15 éves futamidejű kölcsönnél.)

„A gazdaság további élénküléséhez a lakosság számára kedvező, biztonságosan törleszthető hitelek is szükségesek. Az új konstrukcióval tovább nő a devizahiteleseket támogató megoldások köre” – mondta el dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

A K&H törlesztéscsökkentő hitellel bármelyik magyarországi pénzintézet lakásvásárlási hitele kiváltható, ha az eredeti hitelcél lakás vagy családi ház vásárlása volt. Mindemellett az ügyfelek több kamatkedvezményt is igénybe vehetnek. Sokat egyszerűsödött az igénylési dokumentáció is, ami gyorsabb ügyintézést eredményez. (A Bank a hitelbírálat során az egyszerűsített dokumentáción felül további feltételeket írhat elő - pl. új értékbecslés készítése).

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

Főbb adataink:

K&H Bank
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd HUF

K&H Biztosító
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd HUF
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd HUF
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd HUF
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd HUF

Kapcsolattartó

Bánhegyi Katalin

  • 328 9950
  • katalin.banhegyi@kh.hu
  • www.kh.hu