K&H: meglódultak a személyi kölcsönök

két számjegyű többlettel indult az év

Jelentősen nőtt a személyi kölcsönök iránti igény az idei év elején - közölte a K&H. A pénzintézet az év első két hónapjában 16 százalékkal több személyi kölcsönre kötött szerződést, a folyósítások összege pedig 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, valamint 1,5 millió forintra emelkedett a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege. Mind az ügyfélpontokon, mind az online igényléseknél két számjegyű bővülés látható. 

Felélénkült a fogyasztási hitelek, ezen belül a személyi kölcsönök piaca. A K&H szerint az utóbbiak iránti kereslet jelentősen nőtt az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. “Számítottunk arra, hogy nagyobb lesz az érdeklődés a személyi kölcsönök iránt az idei év elején: ez főként a javuló gazdasági környezetnek és a kamatok csökkenésének köszönhető” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

két számjegyű többlet

Az év első két hónapjában a K&H 16 százalékkal több személyikölcsön-szerződést kötött az igénylőkkel. Ennek eredményeként a hozzájuk kötődő folyósított összeg 33 százalékkal nőtt. Így a személyi kölcsönök átlagösszege jelentősen, 1,3 millióról 1,5 millió forintra, azaz 13 százalékkal nőtt. Az igénylések száma a darabszámot nézve 14, a volument tekintve 28 százalékkal nőtt a pénzintézetnél.

A K&H összefoglalója szerint mind az ügyfélpontokon, mind az online értékesítési csatornán jelentős volt a növekedés. A bankfiókokban megkötött személyi kölcsönök esetében a folyósított összeg 50 százalékkal, a szerződések száma 34 százalékkal emelkedett.

Ezzel párhuzamosan az online személyi kölcsönöknél a folyósítási összeg 24 százalékkal haladta meg a 2023 első két hónapjában feljegyzett értéket, darabszámban pedig 11 százalékos többletet könyvelhettek el ezek a konstrukciók.

felemás év után

A lakossági hitelezésre, a személyi kölcsönök piacára ráfér a bővülés. Árva András azt mondta, hogy a pénzintézet lakossági hitelállománya 2023-ban 4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg az új folyósítások 33 százalékkal elmaradtak a 2022-es szinttől.

Ugyanakkor felemás volt a múlt év, 2023 második félévében ugyanis 71 százalékos fellendülés volt tapasztalható a gyenge kereslet által különösen sújtott első félévhez képest. A legfrissebb adatok alapján a lendület megmaradt az idei év elején.

Kapcsolattartó

K&H Kommunikáció

  • sajto@kh.hu