megtartható pénzügyi fogadalmakat érdemes tenni!
Szilveszter éjjelén lelkesen tűzünk ki új célokat, megfogadjuk, hogy az előző évben hagyjuk rossz szokásainkat. Legnépszerűbb fogadalmaink az egészséges életmóddal, káros szenvedélyekről való leszokással kapcsolatosak, de fogadalmaink jelentős része kapcsolódik a pénzhez is. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő egyik célja, hogy a gyerekek felnőttként képesek legyenek majd tudatos, okos pénzügyi döntéseket hozni, ezért a szervezők arra hívják fel a szülők figyelmét, hogy átgondolt fogadalmaikkal is példát mutathatnak gyermekeiknek. Összegyűjtötték a legjellemzőbb pénzügyi fogadalmakat és ötleteket is adnak azok megvalósításához.
A Bristol Egyetem korábbi kutatásának eredménye szerint az újévkor fogadkozók 88 százaléka nem éri el a célját, hiszen az ember nem könnyen változtat berögződésein egyik napról a másikra, hiába az új naptár. Érdemes reális célokat megfogalmazni, hiszen ha túl elrugaszkodottak elvárásaink saját magunkkal szemben, nehezebb betartani fogadalmunkat. De eltántoríthat a túl általános megfogalmazás is. Tehát a konkrétumok meghatározására érdemes törekednünk. Például a „körültekintőbben költekezem” önmagában nem tűnik kivitelezhető és motiváló célnak: ha kicsiben kezdjük, könnyű sikerélményeket bezsebelni. Az új attitűd kialakításához tudatossá kell tennünk pénzügyeink kezelését, és nem csak hagyni, hogy megtörténjenek a dolgok. Eközben arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy gyermekeink szemében mi adjuk a mintát a pénz kezelésében is, így fogadalmaink számukra példaként szolgálnak, formálja tudatosságukat. Érdemes beavatnunk őket és beszélgetnünk, együtt gondolkodnunk arról, mit és hogyan lehet az újévben eredményesebben tennünk pénzügyeink terén.
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői ezért összegyűjtötték a legtöbbször elhangzó újévi ígéreteket és tanácsaikat ahhoz, hogy valóban be is tartsuk ezeket:
„Januártól nem szórom a pénzt!”
- előre megtervezhetjük kiadásainkat akár füzetben, akár mobilapplikációban
- külön gyűjthetünk váratlan eseményekre (autójavítás, otthoni meghibásodások)
- ha vezetjük kiadásainkat, következtetéseket vonhatunk le, hogy mik azok a dolgok, amikre feltétlenül szükségünk volt és mik azok, amik a későbbiekben elhagyhatóak
- a listakészítés ebben az esetben is a barátunk, illetve vásárlás előtt érdemes tájékozódni a piacon az árakat illetően
„Minden hónapban félreteszek erre!”
Talán ilyenkor egyszerűbb a dolgunk, mert egy áhított cél lebeg a szemünk előtt, amihez minden félretett forinttal egyre közelebb kerülünk. Tehát a motiváció ebben az esetben erősebb, látni fogjuk, hány hónap után tudjuk megvenni a kiszemelt dolgot. Érdemes már hónap elején elkülöníteni a saját magunkkal lefixált összeget és a számlánk egy nem könnyen hozzáférhető alszámláján tartani azt.
„Visszaszorítom az impulzív vásárlásaimat!”
Ha hajlamosak vagyunk hirtelen felindulásból felesleges dolgokat venni, érdemes megfogadni, hogy ezentúl mielőtt megvennénk azt a bizonyos dolgot alszunk rá egyet. Persze ehhez szükségünk van lélekjelenlétre és egy kis akaraterőre is. Megtakarítani tervezett és alaposan körüljárt fogyasztás esetén tudunk.
„Többet jótékonykodom!”
Végül nem csak saját életünk jobbítására hozhatunk fogadalmakat. Megfogadhatjuk, hogy felelősséget vállalunk rászoruló embertársaink iránt és időközönként jótékonykodunk, adományozunk.
Kapcsolattartó
LWp Kommunikáció
- info@lwp.hu
- +36 1 279 3900
- +36 30 525 9520