mi lesz a gazdák válasza a változó időjárási körülményekre?
Az utóbbi 8-10 évben az egész világon jelentősen megnövekedett az időjárási anomáliák száma, ami intő jel a mezőgazdasági termelők számára. „A tavalyi terméshozam adatok jól mutatják, hogy a probléma Magyarországon is akut, hiszen minden meghatározó növényfajta esetében csökkent a betakarított termés mennyisége. A kukoricatermesztésre azonban az időjárási adottságok mellett globális szinten az olajár drasztikus csökkenése is hatással van. Az alacsony üzemanyagárak miatt a bio üzemanyagként is hasznosított kukorica termesztése már nem jövedelmező, így ez is visszafogja a kukoricatermesztést” - hangsúlyozta ki Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.
„A bizonytalan helyzet mindenképpen alkalmazkodást igényel a termelők részéről: jobban átgondolt vetésszerkezet, az alkalmazott genetika módosítása, vagy akár olyan új növényfajták alkalmazása lehet szükséges, amelyek jobban igazodnak a szélsőséges időjárási körülményekhez. Emellett a jelenleg alkalmazott műszaki eszközöket, technológiákat is át kell gondolni, és igazítani kell a megváltozott termesztési feltételekhez” - tette hozzá a szakember.
A változó körülményekhez való alkalmazkodást segítheti majd a mezőgazdasági vállalkozások számára hamarosan igénybe vehető tároló-építési támogatás, amely a kisebb gazdaságok tárolási kapacitásának hatékony növelését célozza, ugyanakkor a speciális, kisebb mennyiségben termesztett növények tárolása esetén is felhasználható lehet.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált):
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 38,1 milliárd
K&H Biztosító
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált):
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9181
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu