milliós sporttámogatás a botpaládi általános iskolának

Közel 1 millió forint értékű támogatást kapott a botpaládi Szabó Magda Általános Iskola a K&H a hátrányos helyzetűekért jóvoltából. Az intézmény a program sportpályázatán szerepelt sikeresen, így először szervezhette meg egész napos iskolai sporteseményét, emellett pedig több mint 150 db új sporteszközt is beszerezhetett, amik a gyerekek testi és lelki fejlődéséhez egyaránt hozzájárulnak.

Az ország 27 hátrányos helyzetű általános iskolája jelentkezett idén a K&H a hátrányos helyzetűekért sportpályázatra, hogy megvalósíthassa saját iskolai sportnapját és új sporteszközöket szerezhessen be. A nyertes iskolák most különösen örülhetnek, hiszen a K&H Alapkezelő felajánlásának köszönhetően nagy értékű, egyenként maximum bruttó 1 millió forint sporttámogatásban részesülnek. A pályázaton a botpaládi Szabó Magda Általános Iskola is sikeresen szerepelt, így több mint 150 db új sporteszközzel – többek között ugrókötelekkel, horgászkészlettekkel és tornaszőnyegekkel - bővülhetett az intézmény sporteszközparkja. Az iskola emellett egy olyan egész napos sporteseményt is megrendezhetett a támogatás jóvoltából, amire korábban nem volt lehetőség. 

„Településünkön a szülőknek folyamatosan meg kell küzdeniük a létfenntartás mindennapos problémáival, így iskolánkra hárul az a feladat, hogy megtanítsuk  a gyerekeknek az egészséges életmód alapvető szabályait és elősegítsük számukra a felhőtlen gyermekkort. A támogatás elnyerése ezért óriási dolog intézményünk életében. Az új sporteszközökkel színesebbé válnak az olykor szürke hétköznapok, a sportnappal pedig - ha csak egy kicsit is, de - elfeledtethetjük az élet gondjait és tovább motiválhatjuk a gyerekeket a sport szeretetére és gyakorlására” – mondta Zavanyi Jánosné, a Szabó Magda Általános Iskola igazgatója.

K&H hátrányos helyzetűekért sportpályázat nyertese a botpaládi Szabó Magda Általános Iskola 2017

„A sport együttműködésre, új célok kitűzésére, a teljesítmény növelésére és kitartásra tanít, amit gyerekkorban érdemes elkezdeni és megszerettetni a gyerekekkel. A K&H a hátrányos helyzetűekért sportpályázatunkat azért indítottuk, hogy az új sporteszközökkel és a sportnap élményével hozzájáruljunk a gyerekek sportszeretetéhez, így növelve esélyüket egy teljesebb életre. Reméljük, hogy a támogatás jóvoltából a bodroghalmi diákok nemcsak a sportnapon részesülnek különleges élményben, de az új sporteszközök hatására még nagyobb lelkesedéssel vesznek részt a testnevelés órákon, délutáni foglalkozásokon” - mondta Békési Gáborné, a K&H Csoport nyíregyházi területi egységének vezetője.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. június 30-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 664 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adataink:

K&H Bank 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 244 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 809 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 22,5 milliárd forint 

K&H Biztosító 2017. II. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,1 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 165,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,47 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,37 milliárd forint

Kapcsolattartó

Józsa Renáta

Well PR Ügynökség
  • +36 1 350 7390/116
  • r.jozsa@well.hu