mit hoz a majom éve Kínának?

A héten megkezdődött a majom éve, ami az asztrológia szerint az új, az ismeretlen, a kihívások éve. A holdújév visszafogott ünnepléssel kezdődött Kínában, ami a gazdaság állapotát tekintve teljes mértékben érthető. De vajon milyen kihívások várnak Kínára, lendületet adhat-e a majom éve az évek óta lassuló gazdaságnak?

Az asztrológia szerint a majom évét az élénkség, mozgékonyság, változékonyság és az új kihívások jellemzik. Most érdemes új ötleteket, módszerek kipróbálni, új utakat keresni a tervezett célok eléréséhez. „Anélkül, hogy túlzottan elmerülnénk az asztrológia világában, a következő időszak valóban a kihívások éve lesz Kína számára. Az ünnepi időszak fokozott fogyasztása átmenetileg ugyan jó hatással van a kínai gazdaságra, ez a dinamika azonban nem tart ki egész évben. A már eddig is erőteljesen lassuló gazdaság a tavalyi 6,9%-os növekedési ütem után idén 6,3%-ra, jövőre pedig 6%-ra lassulhat az IMF előrejelzése szerint, miközben a befektetők tőkekivonása miatt a devizatartalékok szintje utoljára 2012-ben volt olyan alacsonyan, mint most. A jelenlegi előrejelzések szerint pedig az idei évben is folytatódik a feldolgozóiparban és a szolgáltató szektorban a konjunktúra lassulása, igaz, ez nem feltétlenül jelent rossz hírt, hanem inkább a korábban túlhevült kínai gazdaság normalizálódását mutatja” - tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.

Mielőtt végleg lehúznánk a rolót, érdemes azt is látni, hogy a negatív trend ellenére sem kell durva összeomlásra számítani. Sőt, a nagy árfolyammozgásokat, a részvénypiacok változékonyságát befektetőként érdemes a magunk javára fordítani. „Tény, hogy a tavaly első félév 60%-os részvénypiaci növekedése után a teljes naptári évet tekintve összességében 15%-ot esett vissza a kínai tőzsde, és a befektetők idegessége miatt idén is maradnak az erőteljes árfolyam-ingadozások. A technikai elemzések alapján is nagy zuhanások jöhetnek még, a piac azonban véleményünk szerint egyértelműen túlárazza a gazdasági visszaesést. A kínai gazdasági vezetés ugyanis kész arra, hogy a konjunktúra további lassulása esetén beavatkozzon, és különböző gazdaságélénkítő intézkedéseket hozzon. Ennek egyik eszköze a versenyképesség javítását célzó jüanleértékelés, amelynek eredményeként a kínai fizetőeszköz tavaly év közepe óta már mintegy 6%-kal gyengült a dollárral szemben” - hangsúlyozta ki Kovács Mátyás.

mit kezdjünk befektetőként a majommal?

„Míg az asztrológusok a piros színt ajánlják arra, hogy elhárítsuk a majom évének csapásait, az izgága árfolyammozgások kivédéséhez mi inkább a nagyon jól megfontolt, hosszú távra tervezett befektetési döntéseket javasoljuk” - mondta el a szakember. A hektikusan mozgó árfolyamok kedveznek a kockázatvállalásnak, így az idei év jó befektetési lehetőségeket hozhat. Minél nagyobb korrekció van ugyanis a részvénypiacokon, a részvények csökkenő értékeltsége (P/E ráta: a részvény árfolyama és az egy részvényre jutó eredmény hányadosa) miatt annál kedvezőbb beszállási pontokat találhatunk, annál jobban megéri hosszú távon belépni. A kulcsszó azonban mindenképpen a hosszú távra, tehát minimum néhány éves időszakra szóló tervezés.

P/E ráta alakulása 2008-2016

további aktuális tőkepiaci és befektetési hírek: http://trendmonitor.hu/

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4100 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok 918 milliárd forintos állományával rendelkezett 2015. szeptember 30-án. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 165 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

 

Főbb adataink:

K&H Bank
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 2 417 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): HUF 28,7 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2015. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon: 1 175 milliárdforint
K&H alapokban kezelt vagyon: 1 028 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 147 milliárd forint

K&H Biztosító
2015. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,0 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 139,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,0 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu