mohóság után félelem…
Rég nem okozott ekkora meglepetést a Super Bowl – nem csak az ötszörös győztes New England Patriots veresége miatt, hanem azért is, mert az eredményt hagyományosan részvénypiaci emelkedésnek kellene követnie. Ettől azonban jelenleg igen távol állunk, hiszen egy heves tőzsdei árfolyammozgás szemtanúi lehetünk. Mivel azonban technikai korrekcióról van szó és nem a gazdasági folyamatok romlásáról, ezért a K&H óva inti a befektetőket a hirtelen reakcióktól, helyette a hosszú távú stratégia szem előtt tartását javasolja.
A tőzsdei álmoskönyvek szerint a Super Bowl eredménye a részvénypiacok mozgását is megjósolja, ugyanis, ha a keleti csoportból (AFC) kerül ki a győztes, akkor az adott évben medvepiacra kell felkészülni, míg az északi főcsoport (NFC) győzelme esetén bikapiaccal érdemes kalkulálni. Ezek alapján a Philadelphia Eagles győzelmét egyértelműen tőzsdei emelkedésnek kellene követnie, erre azonban az elmúlt napok tőzsdei zuhanása határozottan rácáfolt.
„Az erőteljes tőzsdei mozgás mögött egy természetes részvénypiaci jelenség, az ún. momentumkövető stratégia áll. Ennek lényege, hogy az emelkedő trendet látva egyre többen vesznek részvényeket, majd egy korrekció esetén azonnal eladják részvénypiaci kitettségüket” – magyarázta a jelenlegi folyamatokat Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
nincs itt semmi látnivaló?
„A jelenlegi, valóban heves korrekció azért történik, mert tavaly gyakorlatilag folyamatosan emelkedtek a tőzsdék, az idei év pedig azzal kezdődött, hogy aki tudott, még gyorsan bevásárolt a részvénypiacokon, nehogy kimaradjon az emelkedésből. A kedvező gazdasági folyamatok azonban magasabb inflációt, ezzel együtt pedig a jegybankok szigorítását vonja maga után, így a befektetők profitrealizálásba kezdtek, ami egy természetes árfolyamesést indított el a részvénypiacokon. Mivel azonban a régóta tartó növekedés miatt a piacok „túlfűtöttek”, a részvények felülárazottak voltak, az árfolyamok jóval hevesebben reagáltak erre a korrekcióra” – hangsúlyozta ki Hajósi Péter.
„Ebben a helyzetben a legjobb befektetői magatartás, hogy nem szabad kapkodni, mivel az árfolyamesés mögött technikai korrekció áll, és a gazdasági mutatók stabil, pozitív képet mutatnak. A jegybankoknak továbbra is van terük és lehetőségük arra, hogy késleltessék a szigorítást, ezért minden bizonnyal reagálni fognak a jelenlegi árfolyammozgásokra. Ha tehát a technikai korrekció megtörténik, ismét stabilizálódnak az árfolyamok. Addig is a szélsőséges reakciók helyett hosszú távú stratégiában és portfólió építésben érdemes gondolkodni” – tanácsolja a jelenlegi helyzet megoldására a befektetési szakember.
További információ: www.trendmonitor.hu
Kapcsolattartó
Kommunikációs Igazgatóság
- +36 1 328 9133
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu