Nagy-Britannia átveheti az EU gazdasági motorjának szerepét

Az Európai Unió gazdasági szálait és a történelmileg erős amerikai kapcsolatot egyaránt hasznosító, önálló devizával és jegybankkal rendelkező brit gazdaság az elmúlt időszakban látványosan erőre kapott, így a következő években átveheti az EU gazdasági motorjának szerepét. A kedvező növekedési kilátások miatt a szigetország így befektetési szempontból is ígéretes, ezt a hazai befektetők most két zártvégű befektetési alappal is kiaknázhatják.

Az elmúlt évek lendülete után idén egyértelműen megtorpant a német gazdaság, miközben Nagy-Britannia látványosan magára talált. A következő években ezért könnyen lehet, hogy a brit gazdaság lesz az Európai Unió növekedésének legfőbb motorja. „A saját deviza és jegybank önálló kamat- és árfolyam-politikát tesz lehetővé a szigetország számára, nagyobb mozgásteret enged a gazdaságélénkítő lépésekre. Ennek köszönhető, hogy a válság idején a Bank of England határozottabban és bátrabban vágta vissza az alapkamatot annak érdekében, hogy lendületet adjon a gazdaságnak. Így mára a brit gazdaság esetében 3% körüli, míg uniós szinten csupán 1% alatti növekedésre lehet számítani. Az alacsony szinten lévő infláció miatt a brit jegybank a továbbiakban is fenn tudja tartani a gazdaságot támogató kamatpolitikát, miközben a munkanélküliség 6 éves mélypontot ért el, és a vállalati eredmények is egyre javulnak, kedvező lehetőséget kínálva ezzel a befektetőknek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy London a világ, és ezzel együtt a fejlett piacok egyik legfontosabb pénzügyi központja, ezért tőkepiacát szigorú nyilvános kontroll és erős vállalati kultúra jellemzi, amely stabil hátteret ad a brit piacon érdekelt vállalatok számára” – mondta el Zobor Zsuzsa, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. 

„A különleges helyzetben lévő, az Európai Unió gazdasági szálait és a történelmileg erős amerikai kapcsolatot egyaránt hasznosító brit gazdaság a kedvező növekedési kilátások miatt tehát most izgalmas befektetési történetet jelent a hazai befektetők számára is, ezért még idén két olyan alapot is indítunk, amely ezt kívánja kiaknázni” – hangsúlyozta ki a szakember. 

K&H Temze zártvégű alapok mögött voltaképpen ugyanaz a befektetési történet áll, a futamidő és az általuk biztosított védelem mértéke azonban eltérő, így a rövidebb és hosszabb távon gondolkodó befektetők is tudnak választani. A november 17-től jegyezhető K&H Temze alapok 17 olyan nagy-britanniai érdekeltséggel rendelkező nagyvállalat részvényeinek futamidő alatti teljesítményéből nyújtanak részesedést, amelyek profitálhatnak a brit fellendülésből, és meghatározó szereplők a fogyasztási, pénzügyi, ipari és közszolgáltató szektorokban. 

 

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

 

K&H Alapkezelő

A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

 

Főbb adataink:

K&H Bank
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 172 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 733 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): -32,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 24,8  milliárd forint

K&H Alapkezelő
2014. szeptember 30-án:
teljes kezelt vagyon:  980,5 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 850,0 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  130,5 milliárd forint

K&H Biztosító
2014. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 123,9 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,6 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • 328 9181
  • 328 9220
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu