nagy mozgás van a befektetési alap piacon
Továbbra is a vegyes és a kötvényalapok irányába mozdulnak a befektetők, február a legtöbb megtakarítást ilyen típusú alapokban helyezték el – derül ki a BAMOSZ havi összesítéséből. Mivel az EKB programja a kötvény- és az európai részvénypiacokat is támogatja, ezért a K&H szakemberei továbbra is ezeket az alapokat ajánlják.
Folytatódik az erős tőkebeáramlás a befektetési alap piacon, a BAMOSZ legfrissebb adatai alapján februárban a hozamokkal együtt közel 70 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapok vagyona. „Az elmúlt hónapok trendjének megfelelően folyatódott a pénzpiaci alapok vagyonának csökkenése, miközben a legtöbb új megtakarítást, mintegy 44 milliárd forintot vegyes, illetve kötvényalapokban helyeztek el a megtakarítók” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
„Ez az irány továbbra is jó lehet, mivel márciusban az MNB újabb kamatcsökkentésről dönthet, ami támogatja a kötvénypiaci hozamok csökkenését. A kötvénybefektetések mellett szól az is, hogy az EKB kötvényvásárlási programja már érezhetően hatással van a piacokra, ugyanakkor az elmúlt hetekben régiós szinten még emelkedtek a hozamok, így van honnan visszacsökkeni a magyar államkötvény hozamoknak. Emellett, mivel az EKB programja az európai részvénypiacokat is támogatja, így továbbra is ígéretesek a részvénybefektetések, amit a következő időszakban is érdemes kihasználni vegyes alapokkal” – mondta el a szakember.
Az árupiaci alapok állományának januári emelkedése februárban is folytatódott. Az olajár-csökkenés miatt ismét keresett kőolaj-befektetéseknek köszönhetőn az árupiaci alapokban kezelt vagyon ezzel meghaladta a 15,5 milliárd forintot, amelyre 2011 októbere óta nem volt példa.
A svájci jegybank árfolyamgát eltörlése miatt az abszolút hozamú alapok vagyona januárban ugyan érezhetően megcsappant, ez azonban csak átmeneti volt, hiszen februárban már ismét növekedni tudott az abszolút hozamú alapokban kezelt vagyon.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Alapkezelő
2014. december 31-én:
teljes kezelt vagyon: 1011,6 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 873,2 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 138,4 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- 328 9950
- 328 9220
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu