nagyobb árbevétel, nagyobb profit

a nagyvállalati szektor pozitív pénzügyi eredményekre számít

A tavalyi eredményekhez képest idén nagyobb árbevételre és magasabb profitra számítanak a hazai nagyvállalatok. A kedvező pénzügyi várakozások elsősorban az exportpiacokon várható élénkülésnek köszönhetők, mivel belföldön inkább stagnálásra számítanak a vállalatok. 

A K&H nagyvállalati növekedési index első negyedéves eredményei alapján a hazai nagyvállalatok növekvő árbevételre és profitra számítanak a következő egy évben. „Jelenleg a vállalatok 42%-a számít árbevétel-növekedésre, ami a teljes nagyvállalati szektor szintjén 2,9%-kal nagyobb bevételt jelent. A tavaly év végén jellemző 2%-os várakozáshoz képest ez a kiugró eredmény leginkább az export várt erősödésének köszönhető, mivel a belföldi értékesítésben csupán 2,5%-kal, az exportban azonban 4%-kal nagyobb árbevétellel terveznek a cégek” - tájékoztatott Peter Roebben, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

nagyvállalatok várt árbevétel-növekedés 2014 q1-2016 q1

fokozatosan növekvő profit

„A vállalatok nyereségvárakozása ugyan elmarad az árbevétel-emelkedés mértékétől, az elmúlt háromnegyedévben jellemző javuló trend azonban jól láthatóan tovább folytatódik. Az előző negyedév 2%-os várakozásához képest jelenleg átlagosan 2,2%-os profitnövekedésre számítanak a cégek a következő egy év során” - mondta el a Peter Roebben. „Iparáganként azonban igen jelentős eltérések vannak, hiszen az ipari és szolgáltató cégek 3%-ot is meghaladó (3,4% és 3,6%) nyereségbővüléssel számolnak, míg az agrárszektorban erősen az átlag alatti profitnövekedést terveznek (0,2%)” - hangsúlyozta ki a szakember.

nagyvállalatok várt profitnövekedés 2014 q1-2016 q1

a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 550, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2016. február 3. és március 18. között történt.

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2016. március 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 880 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

Főbb adataink:

K&H Bank 2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 234 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 568 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint

K&H Biztosító 2016. március 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  11,56 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 149,7 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,16 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,84 milliárd forint

Kapcsolattartó

Kommunikációs igazgatóság

  • +36 1 328 9051
  • sajto@kh.hu
  • www.kh.hu