nem dúskálnak a kkv-k a pályázati lehetőségekbenK&H Csoport Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. főbb adataink: K&H Bank 2013. március 31-én: saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint K&H Biztosító 2013. március 31-én: saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Tovább romlott a kkv cégvezetők megítélése az európai uniós pályázati lehetőségeket illetően. A pesszimista hozzáállás oka, hogy kevesebb cég talál olyan pályázati kiírást, ami komolyan érdekelheti a vállalkozást, és ezzel együtt csökkent azon cégek aránya is, amelyek reálisnak tartják uniós forrás elnyerését. A különböző ágazatok közül továbbra is az agrárcégek hozzáállása a legpozitívabb az európai uniós pályázati lehetőségeket tekintve – derül ki K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Az 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás eredménye szerint tovább romlott az európai uniós pályázatok megítélése. A legutóbbi felméréskor a bizalmi indexet meghatározó 10 tényező közül egyedül az EU részindex csökkent, így jelenleg 34 ponton áll. A csökkenés ellenére továbbra is a legpozitívabb részindexről van szó. A pesszimista hangulat azzal magyarázható, hogy az előző negyedévhez képest nagymértékű, 12 százalékpontos csökkenéssel jelenleg a cégek mindössze 23%-a talál olyan pályázati kiírást, ami komolyan érdekelné a vállalkozást. A borúlátás emellett annak is betudható, hogy a vállalkozások kevesebb, mint fele (43%) tartja reálisnak uniós forrás elnyerését. Mindkét érték az index történetében az eddigi legalacsonyabb érték. „A pesszimista hozzáállás oka feltehetően összefügg a több operatív programot is érintő uniós források befagyasztásával, és ezzel együtt a pályázati lehetőségek szűkülésével. Mivel a következő, 2014-2020 közötti uniós költségvetési periódusban a gazdaságfejlesztés előtérbe kerül a források felhasználásánál, így remélhetően több vállalkozás tud majd részt venni a pályázati rendszerben” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője. 

A különböző szektoroknak eltérő véleménye van az uniós pályázati források elérését illetően. „Továbbra is az agrárcégek a legbizakodóbbak, hiszen több mint felük (58%) tartja reálisnak, hogy uniós forráshoz jut. A kereskedelmi és az ipari vállalkozások kevesebb, mint fele (48% és 45%) valószínűsíti EU támogatás elnyerését. Jelenleg a szolgáltató szektor várakozásai a legvisszafogottabbak, ugyanis csupán 39% véli reálisnak uniós pályázat elnyerését.

Hasonlóan az uniós források eléréséhez, a pályázati lehetőségeket is visszafogottabban ítélik meg a különböző szektorok. A derűlátás szintén a mezőgazdasági vállalkozásokra jellemző, közülük minden harmadik cég talál olyan pályázati kiírást, ami érdekes lehet a cég számára. Az ipari, építőipari ágazatban 27% hallott olyan uniós pályázatról, ami komolyan érdekelheti a vállalkozást. Ugyanakkor a kereskedelmi és szolgáltató cégek már alig találnak olyan pályázatot, ami valóban érdekes lehet számukra, csupán 20% illetve 22%-uk jelezte ezt. 

a K&H kkv bizalmi index kutatásról
A K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint* éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történik.  
A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi felmérés 2013. június 3. és június 14. között történt.
* 2010 első negyedévét megelőzően 700 millió forint

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 219 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2550 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,2 milliárd forint 

K&H Biztosító 
2013. március 31-én: 
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,3 milliárd forint 
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 111,5 milliárd forint 
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,9 milliárd forint 
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,8 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu , sajto@kh.hu
  • www.kh.hu