nem kopott el a karácsony a fiatalok körében sem

Karácsonykor a fiatalok körében is a hagyományoké a főszerep. Bár sokan – 41 százalék – értenek egyet azzal, hogy a karácsony elsősorban üzleti fogás, és nem a szeretetről szól, 93 százalékuk mégis a családdal fogja tölteni az ünnepet. A K&H pályakezdők jóléti index felmérésében megkérdezett fiatalok közel fele ugyanannyit, 22 000 forintot költ ajándékokra, mint tavaly. Az ünnep a fiatalok többségének nem a túlköltekezésről szól, 80 százalékuknak vagy nem kell félretenni, vagy legfeljebb 1-2 hónapot kell gyűjtögetni a karácsonyi ajándékozáshoz. A hitelből karácsonyozás egyáltalán nem jellemzi ezt a korosztályt.

A karácsony a családé, a 19-29 éves városi fiatalok 93 százaléka fogja otthon, családdal tölteni a karácsonyt. Az ünnep előtti hetek az ajándékozásról szólnak, hiszen a fiatalok 85 százaléka vesz ajándékot, legtöbben a családtagjaiknak és párjuknak. Harmaduk a barátokat is meglepi valamivel, nekik ajándékot venni Budapesten inkább szokás, és a nők is nagyobb hányadban ajándékozzák meg karácsonykor barátaikat, mint a férfiak.

A nők szívesebben vásárolnak karácsonyra, átlagosan majdnem 8 embernek vesznek ajándékot, szemben a férfiakkal, akik 6-nak. A válaszok alapján az átlagos ajándék inkább kisebb értékű dolog lehet, mivel a fiatalok összesen átlagosan 22.000 forintot költenek karácsonyi ajándékozásra. A nagy értékű, közös ajándék a családnak nem igazán divat a fiatalok körében, bár 20 százalékuk ilyen vásárlásban is részt vállal.
A fiatalok több mint fele úgy vesz ajándékot, hogy erre nem kell félretennie, aki gyűjtöget rá, azok jellemzően 1-2 hónapig teszik ezt. A fiatalok megfontoltságát jelzi, hogy nem hitelből akarják széppé tenni a karácsonyt, mindössze 1 százalékuk venne fel áruvásárlási hitelt. 5 százalék még nem döntötte el, vásárol-e hitelből, utóbbiak körében nagyobb arányban fordulnak elő a gyesen lévők.

„A válaszok alapján karácsonyi ajándékozásra nem erőn felül vállalkoznak a fiatalok, csak annyit költenek ilyen célra, ami még nem okoz komoly megterhelést a családi kasszának. Ezt könnyebben engedheti meg magának ez a korosztály, mivel mindössze 14 százalékának van gyereke, sokan még szüleikkel élnek, így a karácsonnyal kapcsolatos előkészületeknek csak egy kisebb része terheli őket” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.

A vásárlást a fiatalok fele december elején kezdi el. Akik előrelátóbbak, és már novemberben elindulnak a bevásárló túrákra, azok között több a nő és a budapesti, illetve a Nyugat-Magyarországon élő. A válaszok alapján a karácsony előtti pár napban nem elsősorban fiatalokkal fogunk az üzletekben találkozni, mert terveik szerint csak 14 százalékuk hagyja az utolsó pillanatra a vásárlást.
A karácsonyt és annak előkészületeit sokan pihenéssel folytatják, dolgozni az aktív keresők 38 százaléka fog a két ünnep között.

K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 220 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez. 

A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton. 

főbb adataink:

K&H Bank 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 210 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2576 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 16,2 milliárd forint

K&H Biztosító 
2013. szeptember 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,3 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 115,6 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint

Kapcsolattartó

Bánhegyi Katalin

  • 328 9950
  • katalin.banhegyi@kh.hu
  • www.kh.hu