nem tudjuk, mire jó a hitelcsere
A K&H felmérése szerint az emberek többsége nem igazán tájékozódik az aktuális pénzügyi kérdésekről. Pedig megéri kalkulálni és 2-3 évente összehasonlítani a lehetőségeket, ugyanis tavaly például átlagosan évi 360 ezer forintot spóroltak azok az ügyfelek, akik a K&H törlesztéscsökkentő hitelre cserélték meglévő jelzáloghitelüket. A fogyasztói hitelek elszámolása illetve forintosítása során pedig 3 hónapig költségek nélkül cserélhetik le hitelüket az érintettek. A megkérdezettek nem hisznek az internetes fórumokon vitatkozóknak vagy a rokonoknak, a leghitelesebb információforrásnak a banki ügyintézőt tartják.
Sajnos még mindig nem elég tudatosak az emberek, ha a pénzügyeikről van szó – derült ki a K&H Bank 500 fős felméréséből. A pénzintézet a forintosítással kapcsolatban mérte fel a 20-65 éves városi lakosok pénzügyek iránti érdeklődését, tájékozottságát.
A megkérdezettek többsége nem kíséri folyamatosan figyelemmel a hitelkamatok alakulását, de a többség állítása szerint azért az sem igaz, hogy teljesen közömbösek lennének a téma iránt. Arra a kérdésre, hogy az emberek honnan tájékozódnak a hitelekkel kapcsolatban, a válaszadók döntő többsége, 69 százaléka a banki ügyintézőt nevezte meg legjellemzőbb forrásként. Második helyen a bankok, pénzintézetek honlapját jelölték meg (38 százalék), harmadik helyen pedig a pénzügyi tanácsadót (31 százalék). Egy ember több forrást is megjelölhetett.
De ha a bizalomról van szó, akkor arra a kérdésre viszont, hogy mely forrás az, akinek, aminek a véleményében az emberek a legjobban bíznak, ha a pénzügyeikről van szó, már egész más sorrend született: a banki ügyintéző (55 százalék) és a pénzügyi tanácsadó (14 százalék) után jelölték csak meg a rokonokat, ismerősöket (13 százalék) a válaszadók.
A Bank által megkérdezetteknek csak 40%-a tudott spontán módon választ adni arra a kérdésre, hogy egyáltalán mire jó a hitelcsere. Akik tudják, azok 50%-a szerint az emberek akkor élnének ezzel a lehetőséggel, ha azzal jelentősen csökkenne a havi törlesztőrészletük. Legfőbb visszatartó erőnek (43%) pedig azt tartják, hogy nem hiszik, jobban is járhatnak a hitelcsere révén.
„Felmérésünk szerint még sokat kell a bankoknak azért tenni, hogy a lakosság megértse, nem elég a hitel felvételekor az adott ügyfél számára legkedvezőbbet kiválasztani, hanem ahogy a lakást, úgy a hitelt is „karban kell tartani”, 2-3 évente felülvizsgálni, nem lehet-e vajon kedvezőbbre, takarékosabbra cserélni” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
A K&H 2014-ben mintegy 4 milliárd forintnyi hitelt váltott ki. A tavalyi adatok egyértelműen azt mutatták, hogy például a hitelüket a K&H törlesztéscsökkentő hitelre cserélők jól jártak: átlagosan évi 360 ezer forintot takarítottak meg az ügyfelek azonos futamidő mellett.
K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 156 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A KBC az elmúlt 16 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.
Főbb adataink:
K&H Bank
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 179 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 442 milliárd forint
nettó eredmény (egyszeri tételek nélkül): 28,2 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -29,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2014. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 128 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,5 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5 milliárd forint