nincs komoly munkaerő-bővítési szándék a nagyvállalati szektorban
2016. január között 2,7%-kal emelkedett a foglalkoztatottak száma a KSH legfrissebb adatai alapján. „Ez a pozitív tendencia nagyobb részben a közfoglalkoztatottak létszámának növekedésének, kisebb részben pedig a versenyszféra létszámemelkedésének tulajdonítható. A nagyvállalati szektor esetében egyelőre nem látunk kiugró munkaerő-bővítési szándékot a folytatásban, hiszen a vállalatvezetők körében végzett felmérésünk alapján a szektor csupán 7%-a tervezi növelni a dolgozói létszámot a következő egy évben, ami az elmúlt két év legalacsonyabb értéke. Azok a cégek, amelyek új munkaerő felvételét tervezik, átlagosan 6,2%-os létszámfejlesztést terveznek, ami a teljes nagyvállalati szektorra nézve 0,2%-os, míg a teljes foglalkoztatottság szempontjából 0,04%-os növekedést jelenthet az idei évben” - mondta el Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatója.
Ezt a visszafogott bővítési szándékot erősítheti a kormány nemrég bejelentett intézkedése, amely szerint tizennyolc milliárd forinttal ösztönzik a magyar vállalatokat új munkahelyek teremtésére és modern technológiák alkalmazására, termelőkapacitásuk bővítésére. A nemzetgazdasági tárca által felügyelt programból idén 15 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak gazdasági társaságok foglalkoztatás- és kapacitásbővítő beruházásokra.
a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról
A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 550, 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2015. október 28. és december 11. között történt.
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan több mint 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 210 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 1700 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2015. december 31-én a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 1076 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport 2015-ben 55 milliárd forint, az elmúlt 5 évben összesen 239 milliárd forint adó és járulék megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
Főbb adataink:
K&H Bank
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 222 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 582 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 38,1 milliárd forint
K&H Biztosító
2015. december 31-én:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,9 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 142,5 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 3,4 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,9 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9950
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu