nincs megállás a befektetési alap piacon

A befektetési alap piac folyamatos növekedésének eredményeképpen az év eleje óta mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt az alapokban kezelt vagyon. Az alacsony kamatkörnyezetben pedig ez a trend még jó darabig folytatódhat. Az elmúlt időszak slágerei a vegyes alapok, a kötvény típusú alapok és a tőke- és hozamvédett alapok voltak, a folytatásban pedig a védett vegyes alapok további térnyerésére számítunk” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Az elmúlt hónapokban folytatódott a befektetési alapokban elhelyezett vagyon növekedése, így az év első 9 hónapjában összesen közel 1000 milliárd forinttal nőtt a befektetési alap piac. „A növekedést továbbra is az hajtja, hogy az alacsony kamatszint miatt a befektetők keresik az alternatív, magasabb hozamlehetőséget biztosító befektetési lehetőségeket. Ezzel együtt azonban az ügyfelekre többnyire továbbra is óvatosság jellemző, így e két tényező együttesen egyértelműen a befektetési alapok felé fordítja a megtakarítók figyelmét” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

„A növekedés minden fő befektetési alap kategóriára jellemző volt, de főként a vegyes alapok, a kötvényalapok, valamint a tőke- és hozamvédett alapok voltak népszerűek a lakossági befektetők körében, ezek piaci részesedése nőtt leginkább. Az előzőeknél kisebb mértékben, de szintén növekedett az egyéb kategóriájú alapok súlya is, amelyben leginkább a nagy figyelmet kapó abszolút hozamú alapok iránti kereslet növekedése áll. Ezzel párhuzamosan a részvényalapok és a pénzpiaci alapok részesedése csökkent, igaz, még mindig ez utóbbi kategória a legnépszerűbb nálunk” – magyarázta a szakember.

biztató folytatás
Mivel a következő 3-6 hónapban várhatóan marad a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet, ezért úgy látjuk, hogy a befektetési alap piac növekedésének mostani tendenciája is folytatódik. Sőt, mi több, az év végéhez közeledve hagyományosan előtérbe kerülnek az adókedvezményt, illetve adómentességet nyújtó megtakarítási lehetőségek, fokozódik az érdeklődés a tartós befektetési számlán (tbsz) és nyugdíjtakarékossági számlán (nyesz) elhelyezhető megtakarítások iránt. Ezt a folyamatot pedig idén az eho-mentesség iránti igény még jobban felerősítheti” – mondta el Horváth István.
Ami az egyes befektetési alap kategóriákat illeti, a vegyes alapok a jövőben is nagy érdeklődésre tarthatnak számot, ezért a K&H tovább szélesíti a védett vegyes alapok kínálatát. Erről az alap családról tudni kell, hogy a tőkevédett alapok egy alternatíváját jelenti, ugyanakkor nyílvégű alapok, tehát sokkal könnyebb adni-venni. Mivel többféle befektetési eszközt (részvényt, kötvényt, pénzpiaci eszközöket) tartalmazhatnak, ezért az általunk mindig is javasolt portfólió építésre kiválóan alkalmas, önmagában is. Emellett folyamatosan kínálunk olyan állampapír alapot, amely az egész év során biztosítja az eho-mentességet.
Ha az egyes piacokat tekintjük, akkor a fejlett részvénypiacok lehetnek egyre izgalmasabbak. Az európai és az amerikai tőzsdék teljesítményéből nyújtanak részesedést a K&H amerika és a K&H unió alapjaink.

K&H Csoport

Az ország egyik vezető pénzintézeteként – országosan közel 4000 munkatársával – a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 228 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1800 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége során több mint 4000 magyar beszállító cégnek, mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. A Bankcsoport az elmúlt 10 évben 144 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.

A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba, ezáltal az országba. A KBC 2011-ben adta át két, egyenként 30-30 milliárd forint értékű beruházását, a K&H Csoport székházát Budapesten és egy számítógépes ikeradatközpontot Baracskán és Törökbálinton.

K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.

főbb adataink:

K&H Bank
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 224 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2570 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 7,1 milliárd forint

K&H Alapkezelő
2013. június 30-án:
teljes kezelt vagyon:  829 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:  128 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon: 699 milliárd forint

K&H Biztosító
2013. június 30-án:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 9,7 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 118,3 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény  (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,7 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,4 milliárd forint

Kapcsolattartó

Csordás Emőke

Well PR Ügynökség
  • 30-221-3611, 350 7390
  • 350 7393
  • e.csordas@well.hu, sajto@kh.hu
  • www.kh.hu