nyaralni mennek a tőzsdék
A befektetők egyik kedvenc szállóigéje a “sell in May and go away”, azaz májusban add el a részvényeidet és hagyd ott a piacot. Valóban azok a befektetők járnak jól, akik ilyenkor eladják részvénymegtakarításukat? – a K&H megmutatja.
„Ha a múltból indulunk ki, az aggodalom valóban jogos – legalábbis részben. Hiszen, ha visszanézzük az MSCI World Index, a világ egyik legnépszerűbb részvénykosarának elmúlt 45 évére, jól látható, hogy a nyári időszakban tényleg rosszul teljesítettek a részvények. Különösen igaz ez június és augusztus hónapra, hiszen ennél a két hónapnál többet csak szeptemberben lehetett veszíteni a részvényekkel. A legrosszabbul teljesítő hónapok ráadásul nem szétszórtan helyezkednek el az évben, hanem a nyári-ősz eleji időszakra összpontosulnak, felerősítve ezzel a hatást” – mondta el Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzsere.
Súlyosbító körülménynek számít az is, hogy a nyári hónapokban jellemzően lecsökken a tőzsdék forgalma, az átlagtól 10-15%-kal kisebb volumenre lehet számítani. Ez azért jelent veszélyt, mert a kisebb forgalom miatt kevés eladó is heves árfolyammozgásokat, és ezzel komoly esést tud okozni.
mit tehetünk?
„A múlt két tanulságot rejt: az egyik, hogy a júniustól-szeptemberig tartó időszakban növekvő árfolyamingadozásra lehet számítani a tőzsdéken. A másik az, hogy a nyári hónapok veszélyei egyben lehetőséget is jelentenek a befektetőknek: aktívan kezelt portfóliónál jó vételi lehetőségek adódhatnak egy-egy árfolyamesést követően. A vételi szándékot erősítheti az is, hogy az év egyik legnagyobb kockázata, a francia elnökválasztás a megtakarítók számára pozitív eredménnyel zárult. Emellett a jegybankok is folytatják az extrém támogató politikát, ezért a vállalati profitok tovább tudnak emelkedni, ami egyértelműen támogatja a részvénybefektetések értékét. Egy részvénypiaci korrekció tehát jó vételi lehetőséget kínálhat majd, főleg az európai és a feltörekvő piacokon. Érdemes tehát szemfülesnek lenni, és szárazon tartani a puskaport” – tanácsolja a befektetési szakember.
további aktuális tőkepiaci hírek és befektetési tippek: http://trendmonitor.hu/
A K&H Csoport
Az ország egyik vezető és országosan több mint 4100 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését 1760 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A K&H 2017. március 31-án a Magyar Állam által kibocsátott instrumentumok 671 milliárd forintos állományával rendelkezett. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
K&H Alapkezelő
A K&H Alapkezelő 1997 óta a hazai befektetési piac egyik vezető szereplője, a tőke- és hozamvédett alapok piacának első számú képviselője. A K&H Alapkezelő az innovatív termékfejlesztés mellett az ügyfelek tájékozottságának, tudásának növelésére is jelentős hangsúlyt fektet.
Főbb adataink:
K&H Bank 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 269 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2 876 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 10,1 milliárd forint
K&H Alapkezelő 2017. I. negyedévének végén:
teljes kezelt vagyon:940 milliárd forint
K&H alapokban kezelt vagyon:778 milliárd forint
intézményi ügyfelek kezelt vagyona:162 milliárd forint
K&H Biztosító 2017. I. negyedévének végén:
saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 11,2 milliárd forint
mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 162,1 milliárd forint
biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 1,14 milliárd forint
adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 0,85 milliárd forint
Kapcsolattartó
Kommunikációs igazgatóság
- +36 1 328 9133
- sajto@kh.hu
- www.kh.hu